Kocsis Zoltán: A béke napja és a Daphné straussi mértékkel mérve is a leggyönyörűbb zenék

A béke napja és a Daphné straussi mértékkel mérve is a leggyönyörűbb zenék - mondta az MTI-nek Kocsis Zoltán, aki együttesével, a Nemzeti Filharmonikusokkal (NFZ) október 1-jén és 3-án adja elő Richard Strauss két egyfelvonásos operáját a Müpában. A béke napja most először csendül fel Magyarországon.A két operát Strauss eredeti szándékának megfelelően együtt mutatják be. A harmincéves háború utolsó napján játszódó Friedenstag jól megfér a Daphné és Apollón mitológiai történetét feldolgozó opera mellett, sőt valójában kiegészítik egymást - mondta Kocsis Zoltán.

"Az egyik az ember és ember közötti megbékélésről, a másik az ember és természet közötti megbékélésről szól" - fogalmazott az NFZ főzeneigazgatója, aki szerint Némedi Csaba rendező zseniálisan fűzte össze mindazokat a szálakat, amelyek a két operában közösen futnak.

Strauss igyekezett távol tartani egymástól a két mű zenei témáit, talán még harmóniavilágát is, bár itt kétségkívül vannak átfedések - mutatott rá Kocsis Zoltán.

"Straussnak olyan sajátos a harmóniavilága, hogy ezek az átfedések tulajdonképpen természetesek. De ha Mozartnál erénynek tartjuk, hogy bizonyos témák több azonos korszakban írt művében is felbukkannak, miért ne lehetne ez erény Richard Straussnál is?"

Maga a komponista a Daphnét tartotta kedvenc operájának. "Állítólag minden alkalommal, amikor egy társaság összegyűlt Garmisch-Partenkirchenben vagy máshol, ahol Strauss megfordult, mindig megragadta az alkalmat, hogy leüljön a zongorához és a Daphnéból játsszon részleteket, amit nem is csodálok, mert gyönyörű témák és gondolatok vannak benne" - mesélte.

Kocsis Zoltán úgy látja, az utóbbi időben a világ operaszínpadain egyre inkább érvényesítik Strauss szándékát, mely szerint együtt kell előadni a darabokat. "Sajnos a Friedenstagnak van egy nagyon rosszízű politikai felhangja, mégpedig az, hogy Hitler meglátogatta a bécsi előadást.

A darabot ezért később nem nagyon játszották, pedig tulajdonképpen pont arról van szó, hogy a komponista a legtöbbet tette, amit az adott szituációban tehetett: figyelmeztette a birodalom vezetőit, hogy vigyázzanak a háborúval." (A béke napja ősbemutatója 1938. július 24-én volt Münchenben, a Daphnét nem sokkal később, 1938. október 15-én mutatták be a drezdai Semperoperben. Bár az operákat külön mutatták be, a zeneszerző eredeti szándéka a közös színpadra állítás volt.)

Az NFZ Richard Strauss-sorozata az Úrhatnám polgárral folytatódhat, amely egy kísérőzene, így előadják hozzá az eredeti darabot is - nem a Moliere-t, hanem az abból készült Hofmannsthal-adaptációt. "Nagy szerencsénkre ugyanaz a Parti Nagy Lajos, aki az eredeti Moliere-darabot fordította, elvállalta a Hofmannsthal-féle változat magyar fordítását is" - jegyezte meg Kocsis Zoltán.

A főzeneigazgató elmondása szerint utána "zsinórban" játsszák majd a fennmaradó Strauss-operákat: a Danae szerelmét, a Feuersnotot, a Guntramot és az Intermezzót, amelyet Schönberg Máról holnapra című operájával szeretne párba állítani.

A béke napja és a Daphné október 1-jén és 3-án látható a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A szcenírozott előadáson neves hazai és külföldi énekesek - a Friedenstagban mások mellett Michael Kupfer-Radecky, Christiane Kohl, Gábor Géza, Horváth István, Cser Krisztián és Ric Furman, a Daphnéban többek között Pasztircsák Polina, Ric Furman, Ulbrich Andrea, Cser Krisztián és Horváth István - lépnek fel, a Nemzeti Filharmonikus Zenekart és a Nemzeti Énekkart Kocsis Zoltán vezényli.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com