Mazsolát és Tádét ábrázoló bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta

A Mesehősök bélyegsorozat részeként Mazsola és Tádé sorszámozott alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) együttműködésben.A Magyar Posta és az MTVA együttműködésében már a negyedik alkalmi bélyegblokk jelenik meg a Mesehősök sorozatban - idézte fel pénteken Budapesten Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.
    

Hozzátette: a Mazsola és Tádé című sorozat Bálint Ágnes munkásságának egyik ékköve. Hangsúlyozta, hogy a közmédia ma is kiemelt figyelmet fordít a gyerektartalmakra: olyan műsorokat szeretne gyártani, amelyek nemcsak lefoglalják, szórakoztatják a gyerekeket, hanem mondanivalójuk is van. "Büszkék vagyunk arra, hogy folytatni tudtuk a nagy múltra visszatekintő bábműfaj hazai műveinek sorát az M2 gyermekcsatorna által tavaly bemutatott Rozmaring kunyhóval, amelyben az alkotók a hagyományokat ötvözték a modern vizuális megoldásokkal, környezetbarát díszletben" - jegyezte meg.
    

A Bálint Ágnes által írt Mazsola-sorozat 1963-ban került képernyőre, majd 1969-ben a Mazsola és Tádé című sorozattal folytatódott. A mese rögtön a nézők szívébe lopta magát, rengeteg képeslap érkezett a Szabadság térre - emlékeztetett Papp Dániel, hozzátéve: unikális és míves bélyegblokk készült a sorozat főhőseiről. Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. elnöke emlékeztetett arra, hogy a Mesehősök bélyegsorozatban eddig a Frakk, a macskák réme, a Süsü, a sárkány, majd a Kukori és Kotkoda főhőseiről készültek alkalmi blokkok.
    

A Weisenburger István által tervezett Mazsola és Tádé bélyegblokk címletein a sorozat három főszereplője látható, a keretrajzon pedig a tökház és néhány további szereplő is megjelenik. Az alkalmi borítékon, születésének 100. évfordulója alkalmából Bálint Ágnes látható, amint éppen Mazsola figurájával bábozik. Hegmanné Nemes Sára felhívta a figyelmet a keretrajzban elhelyezett QR-kódra, amelyet beolvasva a sorozat eddig megjelent bélyegeire, a bemutatott mesékre, alkotóikra vonatkozó információk érhetők el.
    

Az 50 ezer példányban készült Mazsola és Tádé bélyegblokk péntektől érhető el, a bábsorozat pedig a bélyegblokk forgalomba bocsátásának alkalmából az M2 Gyerekcsatornára is visszatér.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com