Nem csak korhatár alapján sorolják be a filmeket Svédországban

Négy moziban női szempontok alapján is besorolják a filmeket, hogy minél több női történet és perspektíva is szerepet kapjon a vásznon.Ellen Tejle, the director of the art-house cinema Bio Rio in Stockholm
Ellen Tejle, a stockholmi Bio Rio művészmozi igazgatója, úgy döntött, hogy nem elég az alapján osztályozni a filmeket, hogy hány éves kortól ajánlott, hanem női szempontok alapján is kategorizálni kell. Ez alapján „A” besorolást az a mű kaphat, amelyben legalább két nő beszélget egymással, és nem a férfi a téma.

Tejle tesztje, amelyet sokan úgy jellemeznek, hogy ez a mérce, amihez a feminista kritikusok a televízió műsorokat, filmeket, könyveket, és minden más médiumot mérik, először Alison Bechdel képregényében jelent meg. A Dykes to Watch Out For-ban ugyanis az egyik női szereplő kijelentette, hogy csak akkor néz meg egy filmet, ha az megfelel a fentebb említett kritériumoknak.

A művészmozi igazgatója elmondta, hogy az a célja ezzel az újítással, hogy minél több női történet és perspektíva tűnjön fel a mozi filmvásznán. Tejle kezdeményezése már követőre is talált a Svéd filmintézet és egy skandináv kábelcsatorna személyében.

A teszten sajnos olyan népszerű filmek buktak meg, mint az összes Star Wars film, A Gyűrűk Ura-trilógia, A közösségi háló, Szex és New York, Ponyvaregény, Tűzgyűrű, és az összes Harry Potter egy kivételével.

Neda Ulaby, aki az amerikai National Public Radio riporternője, szerint nem az a fontos, hogy mennyi nőt lehet látni a képernyőn, hanem az, hogy milyen mélységűek a történetek, és milyen problémákkal foglalkozik az adott film.

Eközben a bechdeltest weboldalon a felhasználók már 4400 olyan filmet gyűjtöttek össze, amely szerintük átmenne a teszten. A keresést kiegészítették azzal a kritériummal, hogy a női karakternek elhangzik-e a neve.

(Forrás: hjb.hu)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com