Rembrandt kései műveinek bemutatója

A londoni National Gallery időszaki kiállítása nyílik 2014. október 15-én.

RembrandtA holland  mester utolsó művei turbulensek, ellentmondásosak, de egyúttal a leginkább lélekkel telítettek, megindítóak és ugyanakkor modern hatásúak.

Felesége és három gyermekük korai halála után Rembrandt kései évei szintén veszteséggel telt. Csőddel kellett szembenéznie, egy elkeserítő jogi huzavonát kellett végigvinnie egyik korábbi szeretőjével, majd meg kellett élnie élettársának és egyetlen még élő fiának elvesztését is.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mégis, idős éveiben új energiákkal töltődött fel, kreativitása nem vesztett semmit erejéből.

Az 1650-es évektől 1669-ben bekövetkezett haláláig olyan művészi kifejezésmódot keresett, amely egyszerre kifejező és radikális. Bátran kísérletezett nyomtatással és festészeti technikák ötvözésével. Ebben az életszakaszban az önmegfigyelés, a fénnyel való kísérletezés, az elmélkedés, a konfliktusok és a megbékélés gondolatait varázsolta vászonra. Önarcképeinek egymás mellé állítása szokatlan őszinteségről tesznek tanúbizonyságot.

Művei más művészeket ihlették meg. Kivívta magának a holland aranykor legnagyobb mestere elismerő címet. A 40 festményt, 20 rajzot és 30 nyomatot bemutató tárlat a művész utolsó éveinek alkotásait vonultatja fel.

A „Rembrandt. The Late Years” című tárlat 2015. január 18-ig lesz látható a brit fővárosban, utána Amszterdamba költözik a kiállítás. A kiállított művek egy része kölcsön, például a Rijksmuseum tulajdonában lévő "A zsidó menyasszony" című kép, amely az idősödő mester újító módszereinek bizonyítéka.

"Rembrandt még 3,5 évszázaddal halála után is megigézi a világot" - hangsúlyozta a kiállítás kurátora, Betsy Wieseman. "Technikai újításai és az emberek érzelmi világára vonatkozó alapos ismerete ma is ugyanolyan fontosak, mint ahogyan a 17. században voltak. A nézőt át akarjuk helyezni Rembrandt világába. A látogatóknak úgy kell a művészetről gondolkodniuk, ahogyan azt Rembrandt megalkotta".

A 18 fontos belépőből származó bevétel lehetővé teszi, hogy a múzeum állandó kiállításait továbbra is belépti díj nélkül lehessen látogatni. A tárlathoz 250 színes reprodukciót tartalmazó katalógus készült Jonathan Bikker és Gregor J. M. Weber szerzők munkájának jóvoltából.

www.nationalgallery.co.uk

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com