Rendhagyó történelemóra a Szovjetunióba hurcoltak emléknapján
A hároméves korában szovjet katonák által elrabolt Horváth László sorsát ismerhették meg középiskolások hétfőn a hódmezővásárhelyi Emlékpontban a Szovjetunióba hurcoltak emléknapján tartott rendhagyó történelemórán.
Horváth László 1942. július 18-án született Budapesten. 1945-ben Ungváron élő nagyszülei gondjára bízták szülei. A háború végén úgy döntöttek a nagyszülők, hogy hazatelepülnek Magyarországra.
A fiút előbb egy ungvári gyermekgyűjtő táborba hurcolták, később átvitték Munkácsra egy szigorúan zárt gyermeknevelő intézetbe. A szögesdróttal körülvett helyen végzett el hét általános iskolai osztályt, majd Boriszláv városába került, az olajipari középiskolába. 1959-től 1963-ig a Kaszpi-tenger melletti olajfúrásoknál dolgozott.
Először hatéves korában jutott tudomására, hogy magyar nemzetiségű, a titkot az intézetben dolgozó egyik tanárnő árulta el neki azzal, senkinek ne árulja el.
Édesapja 1956-ban kerestette a Vöröskereszt által, ekkor lett számára végérvényűen nyilvánvalóvá magyarsága. A magyar forradalom kirobbanása miatt ügyét félresöpörték a hatóságok. Már a Kaszpi-tenger mellett dolgozott a számára kötelezően kijelölt munkahelyen, amikor megkezdhette levelezését a budapesti Vöröskereszttel. Végül a Vöröskereszt segítségével felvehette a kapcsolatot édesapjával, és 1963-ban utazhatott haza Magyarországra.
A jelenleg 71 esztendős férfi elmesélte, hogy Budapestre, szülővárosába érkezve egyáltalán nem tudott magyarul, édesapjával - akit csak felnőtt fejjel ismerhetett meg – azért tudott kommunikálni, mert ő a szovjet hadifogságban jól-rosszul, de megtanult oroszul. Horváth László anyanyelvét végül a külföldi egyetemistáknak szervezett tanfolyamon tanulta meg.
Mészáros Tamás, az Emlékpont történésze az MTI-nek elmondta: még becslések sem léteznek arról, a háború végén hány gyermeket hurcolhattak el Horváth Lászlóhoz hasonlóan a Szovjetunióba.
MTI
Horváth László 1942. július 18-án született Budapesten. 1945-ben Ungváron élő nagyszülei gondjára bízták szülei. A háború végén úgy döntöttek a nagyszülők, hogy hazatelepülnek Magyarországra. A határátlépés során a szovjet katonák a nagyszülők kezéből kiragadták a hároméves fiút, majd fegyverrel kényszerítették őket, hogy unokájukat hátrahagyva távozzanak.
A fiút előbb egy ungvári gyermekgyűjtő táborba hurcolták, később átvitték Munkácsra egy szigorúan zárt gyermeknevelő intézetbe. A szögesdróttal körülvett helyen végzett el hét általános iskolai osztályt, majd Boriszláv városába került, az olajipari középiskolába. 1959-től 1963-ig a Kaszpi-tenger melletti olajfúrásoknál dolgozott.
Először hatéves korában jutott tudomására, hogy magyar nemzetiségű, a titkot az intézetben dolgozó egyik tanárnő árulta el neki azzal, senkinek ne árulja el.
Édesapja 1956-ban kerestette a Vöröskereszt által, ekkor lett számára végérvényűen nyilvánvalóvá magyarsága. A magyar forradalom kirobbanása miatt ügyét félresöpörték a hatóságok. Már a Kaszpi-tenger mellett dolgozott a számára kötelezően kijelölt munkahelyen, amikor megkezdhette levelezését a budapesti Vöröskereszttel. Végül a Vöröskereszt segítségével felvehette a kapcsolatot édesapjával, és 1963-ban utazhatott haza Magyarországra.
A jelenleg 71 esztendős férfi elmesélte, hogy Budapestre, szülővárosába érkezve egyáltalán nem tudott magyarul, édesapjával - akit csak felnőtt fejjel ismerhetett meg – azért tudott kommunikálni, mert ő a szovjet hadifogságban jól-rosszul, de megtanult oroszul. Horváth László anyanyelvét végül a külföldi egyetemistáknak szervezett tanfolyamon tanulta meg.
Mészáros Tamás, az Emlékpont történésze az MTI-nek elmondta: még becslések sem léteznek arról, a háború végén hány gyermeket hurcolhattak el Horváth Lászlóhoz hasonlóan a Szovjetunióba.
MTI
Hozzászólások