Szoboravatással és beszélgetéssel emlékeznek Szabó Gyula színművészre szombaton

Szoboravatással és beszélgetéssel emlékeznek Szabó Gyula színművészre január 18-án, szombaton a magyar kultúra napja alkalmából a Klauzál Gábor Budafok-Tétény Művelődési Központban.Szabó Gyula, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész szobrának avatását a 22. kerületi önkormányzat szombaton 17 órakor tartja a Klauzál Ház Aulájában - olvasható az önkormányzat MTI-hez eljuttatott közleményében.

    
Az alkotást Huber József kerületi szobrászművész készítette. Mint írják, Budafok-Tétény Önkormányzata a portrészoborral kíván emléket állítani az egykor a XXII. kerületben élt művésznek.

A 2014-ben elhunyt művész szobrának avatásán Karsay Ferenc polgármester köszöntője után Kovács István színművész emlékezik hajdani pályatársára. A szoboravatás után beszélgetéssel emlékeznek Szabó Gyulára.


A beszélgetést Lakatosné Ircsik Teréz, az Országos Színháztörténeti Múzeum (OSZMI) koordinátora vezeti, akinek Kovács István lesz a beszélgetőtársa. A két színész pályája a Thália Színházban találkozott, ahol több darabban játszottak együtt Kazimir Károly irányítása alatt. Ezekről az időkről, filmekről, színházról, barátságról beszélget Kovács Istvánnal az OSZMI munkatársa. Az eseményre a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött.
    

A magyar kultúra napjának programja ezt követően könyvbemutatóval és felolvasó színházi programmal folytatódik a Klauzál Házban. Szabó Gyula (1930-2014) a Színház- és Filmművészeti Főiskolára 1950 és 1954 között járt, 1954-től a Petőfi és a Jókai Színház tagja, majd évtizedekig a Thália Színház vezető színészeként emlékezetes produkciók részese volt.


A Thália megszűnése után tagja lett az Arizona, majd a Művész Színháznak is, később a székesfehérvári Vörösmarty Színháznál dolgozott. 1979-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, egyetemi docens volt. Pályája során játszott többek közt Molnár Ferenc, Shakespeare, Bulgakov, Stendhal, Katona József színműveiben.


Emlékezetes alakításai között van Hábetler János, Fejes Endre Rozsdatemető című művében, és Tiborc Katona Bánk bánjában. Játszott az Egy pikoló világos, a Vasvirág, a Kölyök, A tizedes meg a többiek, a Kinek a törvénye című filmekben.     Tévésorozatokban ő volt a Tenkes kapitánya Buga Jakabja, a Princ, a katona Csontos őrnagya, a Robog az úthenger Józsija. Ő volt a magyar szinkronhangja Columbo hadnagynak az amerikai sorozatban, és az ő hangján szólalt meg dr. Bubó (Kérem a következőt), Pumukli, Kag (Vuk) és Frakk, a macskák réme. Ő volt a Magyar Népmesék sorozat mesemondója is.
   

Kétszer tüntették ki Jászai Mari-díjjal, emellett érdemes és kiváló művész címet is kapott. A filmkritikusok díját 1975-ben nyerte el. Sokoldalú művészi pályája elismeréseként 2000-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. A Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon 2005-ben Életmű-díjat kapott, szülővárosának 1998-tól volt díszpolgára. 2006-ban a Nemzet Színészévé választották. 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetéssel ismerték el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com