Több tucatnyi díjnyertes filmet vetítenek a 3. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

Négy helyszínen kilenc nap alatt több tucatnyi díjnyertes alkotást vetítenek a 3. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF). A szeptember 24-i nyilvános megnyitón meglepetés is várja a közönséget - hangzott el a fesztivál keddi sajtótájékoztatóján.

"A tehetség ünnepe ez a fesztivál" - mondta el Hegedűs D. Géza, a BIDF egyik versenyszekciójának zsűritagja. Megjegyezte, hogy kíváncsian várja a tíz filmet, amit meg kell néznie a "Mert ő is normális" elnevezésű szekcióban.

film

"Gyermekkoromban kettős kultúrában szocializálódtam, a személyes családom értelmiségi család, de egy falu kellős közepén nőttem fel, és sok időt töltöttem nagyszüleimnél, akik parasztemberek voltak. A dokumentumfilmeknél mindig úgy érzem, mintha tűzbe nyúlna az alkotó.

Amikor az élet valamely jelenségére ráfókuszál, odamegy, az bizony parázslik. Nagyszüleimnek sparheltje volt, nagymamám mindig fával tüzelt, és olykor, ha egy-egy parázs kiesett, ő lenyúlt, megfogta a puszta kezével és visszatette.

Valahogy számomra ezt jelenti a dokumentumfilm, mikor egy nagyon erős individuális személyiség - hiszen ez individuális műfaj, amelyben nincs tompítás, nincs finomkodás - belenyúl a tűzbe. Meg kell fogni a parazsat, ha tetszik.

Ez az élménye a nézőnek is: sokkal erőteljesebb, sokkal nyersebb, esztétikai értelemben is egészen más nyelven szólalnak meg ezek az életjelenségek" - fogalmazott a művész.

Sós Ágnes, a fesztivál főszervezője arról beszélt, hogy a vetítések után a dokumentumfilmek alkotóival is találkozhatnak a nézők. A fesztivál programját több száz film közül válogatták ki, hogy a legzseniálisabb dokumentumfilmek kerüljenek bele.

A szombati megnyitón A színpadon Princess Shaw című alkotást vetítik, amelynek főhőse, egy New Orleansban élő amatőr énekesnő a fiatal magyar énekessel, Torres Dániellel lép fel az Ódry Színpadon.

A fesztiválnak idén a Premier Kultcafé, az Ódry Színpad, az Olasz Kultúrintézet és a Kazimir Étterem ad otthont. "Jó dolog, ha egy fesztivál belakja a várost, a Kanadai Nemzetközi Hot Docs fesztivál tíz helyszínen folyik Torontóban, de az amszterdami vagy a csehországi Jihlavában zajló nemzetközi dokumentumfilm fesztiválon is több moziban vetítenek" - mondta el az MTI-nek Sós Ágnes.

Hozzáfűzte, hogy a BIDF alacsony költségvetésből gazdálkodik, nem engedhették meg maguknak, hogy egy nagyobb mozit béreljenek, a négy, egymás közelében, a belvárosban fekvő helyszínen kilencven százalékban önkéntesek dolgoznak a mustra alatt.

"A dokumentumfilm trendi, fiatalos műfaj, azzal szemben, amit sokan gondolnak róla, valójában játékfilmek ezek a produkciók valós hősökkel. A merítésben olyan rangos filmfesztiválokon szereplő alkotásokból válogattunk, mint a Berlinale vagy a Sundance Filmfesztivál.

Közönséget építünk, nem engedhetünk a színvonalból. Ha zseniális filmeket hívunk meg, a közönség ezt azzal hálálja meg, hogy visszatér" - hangsúlyozta a fesztivál főszervezője.

A rövidfilmes versenyprogramban több nemzetközi színvonalú magyar rövidfilm, Meggyes Kriszta, Morvay Norbert, Dombrovszky Linda alkotása is látható. Egészestés magyar dokumentumfilm azonban nincs versenyben.

A BIDF idén magyar filmes iskolák hallgatóinak rövidfilmjeiből is bemutat egy válogatást. A blokkokban a Színház és Filmművészeti Egyetemen, az ELTÉ-n és a Metropolitan Egyetemen készült kisfilmek láthatók.

Az egészestés dokumentumfilmek három szekcióban versenyeznek: a Mert ő normális mezőny filmjei azt mutatják be, hogy vannak élethelyzetek, amikor a másság lehet igazán normális. A Mert enyém is a titok szekció csupa családi titkot és drámát fedez fel. Ezek a filmek gyakran idős emberekről szólnak. "Humor, báj és felülemelkedettség" jellemzi őket - fogalmazott Sós Ágnes.

A Mert miénk is a hatalom című szekció alkotásai között láthatja a közönség a Lángoló tenger című dokumentumfilmet, Gianfranco Rosi alkotását, amely egy 12 éves kisfiú szemével mutatja be Lampedusát, a szigetet, ahová sok ezernyi menekült érkezik.

A mindenkori menekült-témát járják körül a Mi menekülünk, ők menekülnek, ti menekülni fogtok versenyen kívüli szekcióba sorolt filmek, amelyek 1956-tal éppúgy foglalkoznak, mint a boszniai háború elől menekülőkkel vagy a calais-i menekültválsággal.

A Premier Kultcaféban megtartott sajtótájékoztatón Sós Ágnes bejelentette, hogy a BIDF életműdíját idén Sára Sándor kapja, akinek számos alkotását vetítik a mustrán.

Hegedűs D. Géza "csodálatos emberként" és fantasztikus filmművészként" méltatta a rendezőt, és a dokumentumfilmes műfaj egyik úttörőjeként beszélt róla.

A 3. BIDF szeptember 24. és október 2. között várja programjával a közönséget. További információ a www.bidf.hu weboldalon érhető el.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com