Tudósok 30: koncert az A38-on és új lemez a jubileumra

Alzheimer karaoke című új lemezével ünnepli 30. születésnapját a Tudósok. drMáriás avantgárd-dzsessz-artrock formációja a friss anyag mellett több vendég közreműködésével a három évtized legfontosabb dalait és felállásait is felidézi november 5-én az A38 hajón.

"A koncerten három nagyobb blokkot szentelünk a Tudósok markánsabb korszakainak. Trió felállásban az első tíz évünkre jellemző szabad improvizációs zene és szöveg lesz a középpontban, a második részben régebbi dzsesszes, funkos, bluesos számainkat és a legújabb dalokat vezetjük elő egy ötös formációval, végül az elmúlt négy évben az elektronikus zenei elemeket használó kvartett lesz látható és hallható" - mondta a trombitán és szaxofonon játszó és éneklő, a koncert előtt két nappal 50. születésnapját ünneplő drMáriás (Máriás Béla) az MTI-nek.

a38

Mint kifejtette, a trióban Endrei Dávid basszusgitárossal és Pándi Balázs dobossal, a kvintettben Endreivel, Dezső Antal szaxofonossal, Gulyás Levente gitárossal és Jeli Gergely dobossal fog játszani, a kvartettben pedig Endrei és Jeli mellett a billentyűs Tövisházi Ambrus lesz vele a színpadon.

A Tudósok jelenleg kvartettként játszik leginkább, idén például még Prágában és Szabadkán is, és ez a formáció készítette el a Tudósok legújabb, immár tizenhetedik lemezét, az Alzheimer karaokét az elmúlt hónapokban a Tom-Tom Stúdióban.

"A címmel egyrészt ki akartam fejezni, hogy sok mindent elfelejtünk, és harmincévesen a Tudósok az underground nyugdíjasa.
Metafizikai értelemben az ember küzd saját emlékeivel, identitásával, és próbálja újraértelmezni azt, átmenteni más korszakoknak. A karaoke ironikusan arra utal, mennyire papagájszerűvé válnak manapság a mondatok, nem újonnan születnek, hanem lekövetnek egy mintát" - magyarázta drMáriás.

A dalok jó része új, de szerepel az anyagon számos régebbi darab más megközelítésben. Felkerült rá a Tudósok-koncertek egyik legnépszerűbb darabja, a csapat korábbi The Best of Disco lemezén is hallható Ba...ál.

"A 30 év során sokszor előfordult, hogy pénz- és időhiány vagy más okok miatt nem sikerült megfelelő minőségben rögzítenünk egy-egy dalt. Az újrafelvétel lehetőséget ad az eredeti szám útgondolására is. A Ba...ál egy dramaturgiai köntöst kapott azzal, hogy bekerült egy történet egy nőről, aki elvesztette a férjét" - mesélte a zenekarvezető.

A Tudósok-szövegekben szereplő sztorik olykor drMáriás irodalmi munkásságából ismerősek, erre az új anyagon A váróterem abszurd horrorja, vagy az Öregnek lenni jó mondatai példák, utóbbi a művész Szabadkőműves szex című 2010-es regényét idézi.

drMáriás szerint a Tudósok valamennyi lemezén érezhető egy stiláris polifónia, több fajta módon és kontextusban közölnek szövegeket, hangulatokat. Hozzáfűzte: több szám, például a két tételes Rendőr új gondolatot fogalmaz meg, és csak érzelmek tekintetőben kapcsolódik régebbi Tudósok-számokkal.

Aktuális problémát feszeget a Bevándorló blues, amely a Tudósok 2011-es lemezén, a Bocs, megölhetlek? címűn szerepelt korábban.

"Akkoriban még szó sem volt a napjainkra politikai és médiahadszíntérré vált migránsválságról. A saját történetemet mondom el benne a segélykérés, az új jövevénnyel szembeni fenntartások, valamint a kibékülés, a másság megtartása stációján keresztül. Egy ilyen dal talán közelebb hozza a bevándorló és a befogadó álláspontját egymáshoz" - mondta drMáriás, aki 1991-ben a délszláv háború elől menekült a Vajdaságból Magyarországra.

A lemezen közreműködött a zenekar régi barátja, a Sajnosbatár zenekarban is szerepelt Szabó Enikő, aki két korábbi Tudósok-számból, a Robotokból és a Nincs időmből egybegyúrt Robotok a népművészetben című számban énekel és citerázik.

A november 5-i koncerten az A38 állóhajón ő is közreműködik, de a már említett zenészek mellett ott lesz efZámbó István, a legendás Bizottság egykori, az efZámbó Happy Dead Band jelenlegi tagja, a Tudósok-feldolgozásokkal jelentkező Ricsárdgír zenekar, valamint a Tudósokban a kilencvenes években játszott bécsi szaxofonos, Walter Hollinetz.

Az 1986-ban alakult Tudósok többször bejárta Európát, több lemezét külföldön is kiadták.

drMáriás kitért az MTI-nek arra, hogy életében a zene mellett az írás és a festészet felváltva, különböző súllyal van jelen. "Az utóbbi időben a szépirodalom talán kicsit háttérbe szorult, de az írás azért jelen van, hiszen rendszeresen publikálok képzőművészeti kritikákat az Élet és Irodalomban, illetve másutt is".

A november 5-i koncert előtt négy nappal drMáriás utóbbi egy évben készült, közéleti személyiségeket különleges környezetben ábrázoló képeiből nyílik tárlat az A38 Kiállítóterében.

A kiállítás november 23-án már a Prágai Magyar Intézetben lesz látható. Az alkotó legfrissebb csipkefestményeinek nyomatai jövő héten Pekingben szerepelnek az ottani magyar kulturális intézet meghívására, december elején pedig Szabadkán nyílik tárlata drMáriásnak.

MTI

Hozzászólások

Híres költők múzsái, akik az esküvő után nagyot csalódtak

Híres költők múzsái, akik az esküvő után nagyot csalódtak

Férjként Krúdy Gyula, Andy Endre és Vajda János se ért el nagy sikereket.

Bizarr kreativitást növelő technikák, amiket hírességek is használtak

Bizarr kreativitást növelő technikák, amiket hírességek is használtak

Eric Spitznagel gyűjtéséből kiderül, hogy a meglepő szokásokat kik és mekkora sikerrel alkalmazták.

Budapesti miniszobrok

Budapesti miniszobrok

Keresd meg te is Kolodko Mihály szobrászművész alkotásait a fővárosban!

Titkos üzeneteket rejtenek a híres festmények

Titkos üzeneteket rejtenek a híres festmények

A festők első pillantásra észrevehetetlen apró részleteket, tartalmakat adtak hozzá a műveikhez.

Így ünnepli a világ a nap-éj egyenlőséget

Így ünnepli a világ a nap-éj egyenlőséget

Szinte minden nép megemlékezik a csillagászati tavaszról.

Tavaszi könyvajánló

Tavaszi könyvajánló

Nyolc remek regény az évszakra.

Gyerekkoruk keserítette meg a híres írók életét

Gyerekkoruk keserítette meg a híres írók életét

Rimbaud, Kafka, Dosztojevszkij, de például Csehov se tudta feldolgozni a sanyarú gyerekkori emlékeket.

A történelem leghíresebb stand-uposai

A történelem leghíresebb stand-uposai

Már az egyiptomi fáraók és az aztékok is alkalmaztak hivatásos humoristákat.

Klasszikus könyvek, amelyekről sokan füllentik, hogy olvasták

Klasszikus könyvek, amelyekről sokan füllentik, hogy olvasták

Öt történet, amit illik ismerni, ám rengetegen csak blöffölnek róluk.

Miért van annyi „halas” látványosság Budapesten?

Miért van annyi „halas” látványosság Budapesten?

Halászbástya, Halárus lány, Halászó fiú és más „hal” is található a magyar fővárosban.

http://ujhazak.com