Újévi hangversennyel érkezik a Müpába a Sanghaji Kínai Zenekar

A legfontosabb kínai ünnep, a holdújév alkalmából ad koncertet a Sanghaji Kínai Zenekar a Művészetek Palotájában (Müpa) január 26-án.

kzAz 1952-ben alakult nagyzenekar vezetőinek és tagjainak zöme Európában vagy Amerikában fejlesztette tudását, így a nyugati fül számára sokszor nehezen értelmezhető kínai dallamokat nemcsak kortárs kínai stíluselemekkel, de nyugati hangzással is ötvözik - derül ki a Müpa ajánlójából, amelyben egy sok újdonsággal bíró, "habkönnyű" koncertet ígérnek a közönségnek.

A zenekar Amszterdam, Bécs, Berlin és Peking hangversenytermei után érkezik Budapestre.

Vang Fu-csien, az előadás karmestere a Sanghaji Operaház művészeti igazgatója, valamint egykori alma matere, a Sanghaji Konzervatórium professzora. Számtalan, világszerte elismerésnek örvendő művésszel és zenekarral dolgozott már együtt Kínában és külföldön.

Az est folyamán Szu Csang szólaltatja meg a ku-cseng nevű különleges, fából készült hangszert, amely az egyik legősibb citeraféle Kínában. Más hagyományos, az európai fülnek szokatlan hangzású kínai zeneszerszámok - kínai bambuszfuvola, kínai citera és kínai négyhúros mandolin - is hallhatók lesznek, kiegészítve az ismerős nyugati zenekari hangszereket.

A megszólaló művek szerzői között található a népszerű fiatal zeneszerző, Csiang Jing, valamint a Pekingi Központi Konzervatórium professzora, Liu Jüan. A művek legtöbbjéhez a hagyományos kínai népi szerzemények jelentették az inspirációt.

Az esten felcsendül a tavaszi ünnepi nyitány, a kínai holdújév legjellemzőbb zenei szimbóluma is.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com