Nagy szurkolója az utódoknak a maconi ezüstérmes Lieszkovszky Valéria
A 90. életévén túl is nagy szurkolója az utódoknak Lieszkovszky Valéria, a legendás 1954-es maconi kajak-kenu világbajnokság egyik magyar hőse.
A világraszóló magyar sikerrel, hat arany-, öt ezüst- és öt bronzéremmel zárult síkvízi - ma már gyorsasági - vb volt az akkor csupán 21 esztendős Lieszkovszky Valéria első világversenye, ahonnan egyből éremmel tért haza. "A kajakozással gimnazistaként, egy nyári sporttáborban ismerkedtem meg a Római-parton. Az egész szünetet végig eveztem, de a tanévben már nem foglalkoztam a sportággal.
Három év múlva a véletlen és a szerelem miatt kezdtem újra kajakozni. A barátnőm zsúrjára, vagyis egy akkori házibulira három fiú is eljött, akik közül az egyik a Honvéd Sportszázad kajak- és sí társaságának a tagja volt. Az első randevúnkon kajakozni mentünk" - elevenítette fel a kezdeteket az MTI-nek a volt kajakos, akit akkor az őt látó edző azonnal rábeszélt a rendszeres tréningekre. Ez egy évvel az érettségi előtt történt, és 18 évesen már a válogatott tagja lett. Három év múlva pedig Egresi Vilma oldalán ezüstérmet szerzett a szenzációs eredményeket hozó világbajnokságon.
"A tündéri dél-francia kisvárosban ünnep volt az a világbajnokság, minden ki volt lobogózva. A szállásunkat egy kollégiumban alakították ki, de olyan ügyesen, fülkékre osztva a nagy termet, mintha egyszemélyes szobákban laknánk. A fiatal magyar csapat tagjai, különösen a jóképű fiúk nagy kedvencek voltak, sokan szurkoltak nekünk a versenyeken. Minden csodálatos volt, csak a francia konyha nem volt az ínyünkre, mindig éhesek voltunk" - idézte fel a majd hetven éve történteket Lieszkovszky Valéria.
"Már a határon sokan vártak minket, a Keleti pályaudvar pedig tele volt szurkolókkal. A központi ünnepséget a Margitszigeti Nagyszállóban tartották" - mesélte a hazaérkezésről. Hogy a fantasztikus pályafutás-kezdetnek nem lett hasonló folytatása, az a saját választása volt. "Nem voltam olyan elszánt, mint néhány társam, nem tettem fel az életemet a sportra. Szerettem a civil életet is, jártam színházba, no és szigorúan bejártam dolgozni, 33 évig dolgoztam a Beszkártnál, az akkori közlekedési vállalatnál. Egész életemben egy klubom és egy munkahelyem volt" - mondta büszkén.
"Sok nemzetközi versenyen győztem vagy dobogós lettem, Prágában, Moszkvában, Snagovban... Az 1956-os olimpiára nem tudtam kijutni, aztán az 1957-es genfi Európa-bajnokságon elköszöntem a versenyzéstől" - tette hozzá. Lieszkovszky Valéria férjével sokáig rendszeresen járt Szegedre a világkupákra és világversenyekre, fájós lába miatt ma már televízión követi az utódokat.
"Néztem a hétvégi világkupát is, minden elismerést megérdemelnek a mai versenyzők. Nagy kedvencem Kopasz Bálint, bámulom a fegyelmezettségét, csodálatos, amit az anyukájával véghez vittek. A lányoknál már újak eveznek, őket nem ismerem olyan jól, mint Kovács Katit vagy Kozák Danutát, akiket nagyon tiszteltem, megérdemelték a fantasztikus eredményeket" - mondta, hangsúlyozva, hogy az utódok lehetőségei mások, ma edzők, orvosok, masszőrök, pszichológusok sokasága segíti a versenyzőket, nekik csupán egy masszőrük volt. "Maconban indult el a sportág hazai fejlődése, és boldog vagyok, hogy részese lehettem annak a világbajnokságnak" - mondta a 90 esztendős Lieszkovszky Valéria.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások