Universiade: Ötödik a férfi vízilabda-válogatott

A magyar együttes második negyedbeli gólerős játékának köszönhetően nyert biztosan, a csapatból három játékos - Angyal Dániel, Kovács Péter, Német Toni - is három gólt szerzett.


"Csak a nagyon erős szerb csapattól kaptunk ki. Számomra olyan, mintha ezek a fiúk itt érmesek lettek volna. Úgy gondolom, nem volt hiábavaló, hogy itt voltunk" - nyilatkozott a magyar szövetség honlapjának Märcz Tamás. Hozzátette: a japán együttesből kilencen voltak ott a budapesti világbajnokságon júliusban, míg csapatának egyik meghatározó játékosa, Jansik Szilárd sérülése miatt ezúttal nem játszhatott.
A magyarok a torna csoportkörében legyőzték Kanadát, majd a Dél-afrikai Köztársaságot, a helyosztókon pedig a Koreai Köztársaságot, Nagy-Britanniát és Japánt. Szerbiától viszont kétszer - előbb a csoportban, majd a negyeddöntőben - is kikaptak.




Eredmény:
férfi vízilabda, az 5. helyért:
Magyarország-Japán 14-8 (3-2, 6-2, 3-3, 2-1)
--------------------------------------------
magyar gólszerzők: Német T. 3, Angyal 3, Kovács P. 3, Lőrincz 2, Gyárfás T., Sedlmayer, Kovács G.

A férfi vízilabda-válogatott volt az utolsó érdekeltség az egyetemisták és főiskolások tajpeji multisport-eseményén, melyen a magyar küldöttség öt arannyal, öt ezüsttel és négy bronzzal a 14. helyen zárt az éremtáblázaton.

A magyar dobogósok:
aranyérmesek:
Szatmári András (vívás, kard)
Márton Anna (vívás, kard)
Kreiss Fanni (vívás, tőr)
Olasz Anna (nyíltvízi úszás, 10 km)
Baji Balázs (atlétika, 110 m gát)
ezüstérmesek:
Bányai Zsombor (vívás, párbajtőr)
Bányai Zsombor, Siklósi Gergely, Berta Dániel, Cho Taeun Sándor (vívás, párbajtőr csapat)
Márton Anna, Mikulik Júlia, Katona Renáta, Záhonyi Petra (vívás, kard csapat)
Gyürkés Viktória (atlétika, 3000 m akadály)
női vízilabda-válogatott
bronzérmesek:
Gyurta Gergely (úszás, 1500 m gyors)
Biczó Bence (úszás, 200 m pillangó)
Kozák Luca (atlétika, 100 m gát)
Szikszai Róbert (atlétika, diszkosz)

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com