Zsírleszívás következményeibe halt bele egy nő

irinaA 36 éves Irina Ciuraru csupán csinos szeretett volna lenni, ezért zsírleszívást végeztek el rajta.


Azonban senki sem gondolta volna, hogy manapság egy ilyen rutinbeavatkozásnak tűnő műtét, az életét követeli ennek a nőnek.

Az asszony családja most műhibával vádolja a beavatkozást végző orvost.

Az nő senkinek sem árulta el, hogy mire készül, mert mindenkit meg szeretett volna lepni új és csinos alakjával. Azt mondta mindenkinek, hogy a hegyekbe megy pihenni.
Ehelyett egyedül ment el a sebészeti klinikára, ahol mindenféle vizsgálat nélkül megállapították róla, hogy egészséges. Megtörtént a beavatkozás, majd pár órás megfigyelés után hazaküldték, mivel nem volt semmi tudott járni.

A hibát ott követte el az orvos, hogy nem végzett sem ultrahangos, sem tomográfiás vizsgálatot Irinán. A nőnek ugyanis évekkel ezelőtt  egy régi vakbélműtét után összenőttek a belei és a zsírleszívás után kiszakadtak. Pár nap elteltével annyira súlyosbodott az asszony állapota, hogy belehalt a szépészeti beavatkozásba.

Hozzászólások

A világ legbizarrabb szépségversenyei

A világ legbizarrabb szépségversenyei

Az apácaszépségversenytől kezdve az állatszépségversenyig igen széles a paletta.

A történelem legcsúnyább uralkodói

A történelem legcsúnyább uralkodói

Nyolc férfi, aki a festmények alapján, kifejezetten ronda volt.

Micsoda átalakulás 7 óra leforgása alatt!

Micsoda átalakulás 7 óra leforgása alatt!

Holly óriási átalakuláson ment keresztül annak köszönhetően, hogy elment fodrászhoz!

Minden nap így tisztítsd le megfelelően az arcod!

Minden nap így tisztítsd le megfelelően az arcod!

Főleg, ha sminket is használsz elengedhetetlen a rendszeres arctisztítás!

Indiai férfi lett a világ legszebb pasija 2016-ban

Indiai férfi lett a világ legszebb pasija 2016-ban

A 2016-os férfi szépségverseny, azaz a Mr. World győztese az indiai Rohit Khandelwal lett. Mr. India 46 döntőst legyőzve nyerte el a legkívánatosabb férfi címet 2016-ban. Az idei döntőt júliu...

A hajápoló csodaszerek csak látszat orvosságot nyújtanak

A hajápoló csodaszerek csak látszat orvosságot nyújtanak

Akármilyen drága és jó minőségű a termék, valódi gyógyulást képtelen nyújtani a hajnak. Napjainkban a boltokat járva észre vehetjük, hogy a polcok roskadoznak a hajápolótermékektől. Minden hajp...

Tökéletes arca van a fiatal nőnek a tudósok szerint - videó

Tökéletes arca van a fiatal nőnek a tudósok szerint - videó

A tökéletes arc mindenkinek mást jelent, mást látnak szépnek a férfiak és a nők. A tudósok szerint viszont egy fiatal brit lánynak van a legszebb arca és mindezt egy program alapján bizonyították be....

A kalcium hiány okozta köröm gyengeség orvosolható!

A kalcium hiány okozta köröm gyengeség orvosolható!

A körmök gyengeségének leggyakoribb kiváltó oka a kalciumhiány, amit fontos minél hamarabb orvosolni. Körmeink kinézete és állaga számtalan egészségügyi problémáról árulkodhat, éppen ezért fontos f...

Ragyogó barna bőr nap és szoli nélkül? Lehetséges!

Ragyogó barna bőr nap és szoli nélkül? Lehetséges!

A karotin segítségével nem csak egészségesebb lehetsz, hanem közelebb kerülhetsz az áhított barna színhez is!  Napjainkban 5-ből legalább 3 nő áldozz akár havi több ezer forintot arra, hogy szolári...

Depresszióhoz vezethet a gyerekkori szépítkezés

Depresszióhoz vezethet a gyerekkori szépítkezés

A kozmetikai kezelések, sminkelés komoly problémát okozhat a 8 éven aluliak esetében.Nincs abban semmi furcsa, ha egy kislány elkéri az anyukája szemfestékét, rúzsát, hogy játékból szépítkezzen, hisze...

http://ujhazak.com