Törlés a totóban

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatója.

Az LMP a fiatalokra költené az olimpiára szánt pénzt

Az LMP a fiatalok továbbtanulására, munkához és lakhatáshoz jutására, valamint családalapításának támogatására költené az olimpia rendezésére szánt 3000 milliárd forintot - mondta az ellenzéki párt ifjúsági szakszóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Három rendező is elkíséri filmjét a Finn Filmnapokra

Három rendező is elkíséri filmjét a szerdán kezdődő budapesti Finn Filmnapokra, a vetítés után a nézők személyesen kérdezhetnek a Hozományvadász, a Pixadores és a Feloldozás című filmek direktorától - mondták a szervezők az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Juhász Péter: az Együtt valós alternatívát akar kínálni 2018-ban

Az Együtt valós, választható, pozitív alternatívát akar kínálni a 2018-as parlamenti választásokon - mondta Juhász Péter, a párt frissen megválasztott elnöke vasárnap, Budapesten.

Folytatják a magyar jégtörők az Újvidék alatti torlasz bontását

A jégtörő hajópár, a Széchenyi és a Jégtörő VII-es vasárnap ismét elhagyta Belgrádot, és folytatja az Újvidék alatti torlasz megbontását - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs az MTI-vel.
Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Trianonnal a világhatalom a legigazságtalanabb „békeszerződését” erőszakolta Magyarországra!

Román Btk-módosítás: Tüntetés

Bukarest, 2017. február 4.

Idén eddig két amerikai bank ment csődbe

Két bank ment csődbe idén eddig az Egyesült Államokban.

Tariceanu: az államfő a legitim kormány leváltását tervezi

Klaus Iohannis román államfő a decemberi választások nyomán januárban hivatalba lépett szociálliberális kormány leváltását tervezi - állította Calin Popescu Tariceanu, a kisebbik koalíciós párt, a szabadelvű ALDE társelnöke a Btk.-módosítás elleni nagyszabású tüntetéseket kommentálva.

Mangalicatenyésztők és termékeik mutatkoznak be februárban Budapesten

Helyben készült ételek, főzőverseny, élőállat-kiállítás, kistermelői piac és könnyűzenei koncertek is várják a közönséget a X. Budapesti Mangalica Fesztiválon február 10. és 12. között a Szabadság téren, ahol mangalicatenyésztőkkel is találkozhatnak az érdeklődők.

A menekültek számának további csökkentését szorgalmazza az osztrák külügyminiszter

A menekültek számának további csökkentését és az elutasított menedékkérelemmel rendelkezők anyagi támogatásainak megvonását szorgalmazza Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter a Die Presse című osztrák lap vasárnapi számában megjelent interjúban.

Mentorprogramot indított a Meló-Diák

A Meló-Diák nemrég indult mentorprogramjában a részt vevő fiatalokat munkájuk közben elképzeléseiknek és képességeiknek megfelelően segíti mentoruk - mondta Marosi László, az iskolaszövetkezet vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.