ÉKM-támogatással helyreállítják a tamási termálfürdőt

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) 910 millió forintos támogatásával helyreállítják a 2021-ben egy tűzben megrongálódott tamási termálfürdőt.

Az euróövezetben lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme márciusban

Márciusban az előzetesen becsültnek megfelelően mérséklődött az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján.

MÁV-csoport: márciusban is javult a vasúti járatok pontossága

A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű mozdonyok és a pályafelújítások határozták meg.

Póta Georgina nem zárja ki, hogy Los Angelesben is ott lesz

Bár egy kicsit vissza akar venni a tempóból, az asztaliteniszező Póta Georgina nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy 2028-ban, Los Angelesben ott lesz pályafutása hatodik olimpiáján.

Navracsics Tibor: az önkormányzatok és a kormány közti találkozási pontokat kell keresni

Azokat a találkozási pontokat kell keresni, ahol az önkormányzatok és a kormány megtalálja az együttműködési formákat - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szerdán Budapesten, vis maior támogatásokról szóló oklevelek átadásán.

V. Németh Zsolt: a fenntarthatóságnak minden fejlesztésben meg kell jelennie

A fenntarthatóság nem csupán egy cél, hanem egy szemlélet is, amelynek minden fejlesztésben meg kell jelennie, többek között Szolnokon, az Ady Endre út alatt húzódó ivóvíz-gerincvezeték felújítása során is.

Vinylsorozatot indított a 30 éves Fonó

Vinylsorozatot indított az idén 30. születésnapját ünneplő Fonó Budai Zeneház.

Higiéniai problémák egy wellness-szállóban, a NAV leengedte a medence vizét

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak kellett leengedni annak a wellness-szállónak a medencéjét, amely a kormányhivatal ellenőrzésén feltárt problémákat a felszólítás ellenére sem szüntette meg.
2025-ös nyaralás horoszkóp

2025-ös nyaralás horoszkóp

Erre lenne szükséged az igazi kikapcsolódáshoz.

Rákóczi Szövetség: a nemzeti összetartozás napja alkalmából ismét útra kelnek a Kárpát-medencei magyar diákok

Ismét útra kelnek a Kárpát-medencei magyar diákok a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség támogatásával.

Kiélezett visszavágókra van kilátás

Az első mérkőzések alapján mind a négy párharcban kiélezett csütörtöki visszavágókra van kilátás a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjében. Három helyszínen döntetlenről indulnak majd a csapatok, míg a norvég Bodö/Glimt meglepetésre kétgólos előnnyel kezd a Lazio otthonában.

Kína új kereskedelmi főtárgyalót nevezett ki

Kína szerdán leváltotta eddigi kereskedelmi főtárgyalóját, Vang Sou-vent, helyére pedig Li Csenggangot, az ország Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) akkreditált nagykövetét nevezte ki - olvasható a kínai emberi erőforrás- és társadalombiztosítási minisztérium honlapján.