Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az állandó vizekben, holtágakban, illetve a tavak nádassal borított szegélyzónáiban folytatódik a szúnyoggyérítési program a héten - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel hétfőn.
Több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személyi sérüléses balesetek száma tavaly a megelőző évihez képest, kockázatosabbá váltak a villanyrollerek, és a trendet a mikromobilitási eszközök idei kötelező felelősségbiztosítási díjai is tükrözik - közölte a Netrisk hétfőn az
Ötven ukrán repülőgép típusú drón fogott el és semmisített meg orosz légvédelem az éjszaka folyamán nyolc régió és az Azovi-tenger felett - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
Az aukció legjobban várt tétele, Vaszary János tengerparti képe a kikiáltási árat megduplázva, 150 millió forintért kelt el, Szobotka Imre egyik korai festményéért pedig 44 millió forintot fizettek a Virág Judit Galéria tavaszi árverésén vasárnap.
Felmentették a munkavégzés alól Henrik Rydström vezetőedzőt a Gazdag Dánielt is foglalkoztató Columbus Crew labdarúgócsapatánál.
Két ember meghalt, négyen megsérültek, és több mint hétezer embert evakuáltak, miután hétfő hajnalban 5,2-es erősségű földrengés rázta meg Dél-Kína Kuanghszi régióját - jelentette a kínai állami média.
Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
Keir Starmer brit miniszterelnök nem mond le a Munkáspárt vezetőjeként betöltött tisztségéről és így a kormányfői posztról sem - közölte hétfőn David Lammy brit miniszterelnök-helyettes.
Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a tárca hivatalos honlapján számolt be arról, hogy a hétvégén "konstruktív és tartalmas telefonbeszélgetést" folytatott Orbán Aintával, Magyarország külügyminiszterével.
Szerző: Ancsy
itt:
Gasztronómia
Péntektől vasárnapig rendezik meg a 26. Gyulai Pálinkafesztivált a vár előtti téren.
Udvardy Panna javított, Marozsán Fábián és Fucsovics Márton rontott helyezésén a teniszezők világranglistáján.
A megemelkedett energiaárak miatti rendkívüli körülményekre hivatkozva Giorgia Meloni olasz kormányfő a stabilitási és növekedési paktum ideiglenes felfüggesztését kérte az Ursula von der Leyennek az Európai Bizottság elnökének küldött levelében - jelentette az olasz sajtó hétfőn.
Nagy Ákos Károly gyorstüzelő pisztolyban, Péli Nimród pedig skeetben nyert ezüstérmet a juniorok között az eszéki sportlövő Európa-bajnokságon.