A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Oláh György megnevezéssel 7 500 forintos címletű ezüst és 3 000 forintos címletű színesfém emlékérmét bocsát ki szerdán abból az alkalomból, hogy 30 éve, 1994-ben kémiai Nobel-díjjal tüntették ki a vegyészprofesszort.
A rendkívül sikeres pályázatra összesen 32 ezer család regisztrált.
Az elmúlt évek során több alkalommal emelkedett a szakképzésben oktatók bére, s ez jövőre is folytatódik - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedd reggel.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján az infláció novemberben is az előzetes kormányzati jelzéseknek és a piaci várakozásoknak megfelelően kedvező, tartósan alacsony szinten maradt.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
A Szolnoki Törvényszék halált okozó testi sértés bűntette miatt - jogerősen - 5 év börtönre ítélte azt a büntetlen előéletű, 35 éves férfit, aki Törökszentmiklóson kalapáccsal halántékon ütötte az egyik rokonát, aki másnap belehalt az okozott sérülésbe.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
A Miskolci Törvényszék az elsőrendű vádlottat két év javítóintézeti nevelésre ítélte, a másodrendű vádlottat egy év hat hónap pártfogó felügyelet melletti próbára bocsátotta abban az ügyben, melyben a két fiatalkorú gyermekeket kényszerített fajtalanságra Borsodban.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Fővárosi Kormányhivatal nem fog asszisztálni Karácsony Gergely főpolgármester újabb jogszabálysértő lépéséhez, mert a jogszabályokat mindenkinek be kell tartani - közölte Budapest főispánja kedden a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat egy zalai nő ellen, aki évekig nem járatta iskolába két kiskorú lányát, és nem működött együtt a családsegítőkkel sem - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.
Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,5 százalékkal pedig az előző havikat - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerdán kilenc mérkőzéssel zárul a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának hatodik fordulója.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Karácsony közeledtével az Egyszülős Központ - támogatói felajánlásoknak köszönhetően - 200 vidéki és 200 budapesti egyszülős családot lep meg az ünnepekre egyenként 50 ezer forintos ajándékcsomaggal.
Összeütközött egy busz és egy villamos Budapest XIV. kerületében, a Nagy Lajos király útja és a Telepes utca kereszteződésénél - közölte a katasztrófavédelem kedd reggel az MTI-vel.