Nébih: élelmiszerboltokat minősítettek a Szupermenta programban

Kereskedelmi egységek fagyasztottélelmiszer-részlegeit ellenőrizték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a Szupermenta programban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Dupla koncertet ad Zorán tavasszal a BKK-ban

Dupla koncertet ad Zorán jövő tavasszal a Budapest Kongresszusi Központban (BKK).

Jövő héten várható torlódás a gyulai határátkelőhelyen

A korábbi közléssel szemben nem kezdődik el ezen a héten az útburkolat felújítása a gyulai határátkelőhelyen; a munkákat jövő hét elejére tervezik, így akkor várható torlódás - közölte csütörtökön a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Jogerősen elítéltek egy nőt, aki nem védte meg lányát a nevelőapa erőszakoskodásától

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt jogerősen két év börtönbüntetésre - végrehajtásában öt évre felfüggesztve - ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy nőt, aki éveken át nem hitte el lányának, hogy a nevelőapja szexuálisan bántalmazza.

Egy százalék alatti a negyedéves kgfb díjnövekedés

Tovább mérséklődött, s immár nyolc százalék a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítói kárráfordítások éves növekedési üteme a harmadik negyedévben az előző negyedévekben mért tíz, illetve tizenkét százalék után.

Putyin: Kissinger világszerte méltán örvendett tiszteletnek

Méltán örvendett tiszteletnek világszerte Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter és nemzetbiztonsági tanácsadó - írta Vlagyimir Putyin orosz elnök a néhai diplomata és külpolitikai stratéga özvegyéhez intézett gyásztáviratában.

A lengyel ügyészség vádat emelt Lech Walesa ellen az ügynökmúltját érintő hamis tanúzás miatt

Ügynökmúltját érintő, 2016-ban tett és hamisnak vélt tanúvallomása miatt vádat emeltek Lech Walesa, a Szolidaritás független szakszervezet egyik alapítója, Nobel-díjas munkásvezér, későbbi lengyel államfő ellen.

Az MSZP rendszerváltást sürget a munka világában

"Rendszerváltást" sürgetett a munka világában csütörtökön sajtótájékoztatón az MSZP társelnöke, aki azt mondta, ha a szocialisták lennének kormányon, magasabbak lennének a bérek, alacsonyabbak az adók, adómentes lenne a minimálbér, miközben jobban adóztatnák a multicégek nyereségét.

Az intenzív havazás miatt 17 busz terelve vagy szakaszosan közlekedik a fővárosban

Az intenzív havazás miatt 17 busz terelve vagy szakaszosan közlekedik a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtök reggel a BKK Info Facebook-oldalon.

Több mint harmadával nőtt az AutoWallis árbevétele és nyeresége az első három negyedévben

Az AutoWallis Nyrt. több mint egyharmadával növelte árbevételét és nyereségét az első három negyedévben, mindkét mutató szeptember végére meghaladta a 2022-es egész éves értéket - tájékoztatott a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.

Halálos baleset történt Nyárlőrinc határában

Egy ember meghalt egy személyautó és egy kamion frontális ütközésében Nyárlőrinc határában csütörtökön - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

Péntektől lehet kapni a 2024-es autópálya-matricákat

December 1-től vásárolhatók meg a jövő évi autópálya-matricák, amelyek ára átlagosan 18 százalékkal emelkedik; jövőre 230 kilométerrel több gyorsforgalmi útszakasz válhat fizetőssé - közölte csütörtökön az autopalyamatrica.hu.