Magyar bírópáros is meghívást kapott

Az Altmár Kristóf, Horváth Márton játékvezető kettős is meghívást kapott a november 30-án kezdődő, dán-norvég-svéd közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságra.

Állatvédelmi civil szervezetek: romlik az állatvédelem helyzete Magyarországon

Romlott az állatvédelem helyzete az utóbbi években Magyarországon állatvédő civil szervezetek szerint, amelyek jelezték, hogy a korábbiaknál jóval kevesebb állatot fogadnak örökbe a menhelyekről, és a menhelyek egyre romló gazdasági környezetben működnek.

Drogterjesztőket vettek őrizetbe a jászsági rendőrök

Új pszichoaktív anyag terjesztésének gyanúja miatt tizennyolc embert állítottak elő a jászsági rendőrök, öt embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük négyet őrizetbe vettek - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n.

A Credipass egy év alatt csaknem 53 milliárd forint hitelt közvetített az országban

Csaknem 53 milliárd forint értékben közvetített jelzáloghiteleket több mint 3000 ügyfélnek az országban az elmúlt egy évben a Duna House Group nemzetközi pénzügyi márkája, a Credipass - a Duna House Hitelcentrum jogutódja -, amelyet tavaly vezettek be a magyar hitelpiacra.

Jövőre már meghaladja az európai légi utasforgalom a járvány előttit

Jövőre összességében már meghaladja majd az európai légi utasforgalom a járvány előtti szintet, de az egyes repterek között nagy eltéréssel - jelentette szerdán az európai repülőtér-üzemeltető vállalatok szakmai képviseleti szervezete, az ACI Europe.

Magyar érmek Los Angelesben

Öt érmet, három aranyat, valamint egy-egy ezüstöt és bronzot nyertek a magyarok a Teqball Tour Los Angeles-i állomásán.

Útlezárásokra kell számítani Budapesten

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz pénteken és szombaton Budapest VII., VIII. és XIV. kerületeiben a Puskás Arénában rendezendő Magyarország-Szerbia labdarúgó-mérkőzés miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n.

SZTNH: újra lehet jelentkezni az Ujvári János diplomadíj-pályázatra

A 2023/24. tanév őszi félévében végző hallgatók számára elérhetővé vált a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) által kiírt Ujvári János diplomadíj-pályázat - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.

Négy hónapos gyermekét bántalmazó férfi ellen emeltek vádat

Vádat emeltek egy esztergomi férfi ellen, aki négy hónapos gyermekének sírása miatti dühében életveszélyes, eszméletvesztéssel járó sérüléseket okozott a csecsemőnek - közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Halálos baleset történt Hobol és Kétújfalu között

Felborult autójával és meghalt egy 65 éves nő a baranyai Hobol és Kétújfalu között szerda reggel - közölte a rendőrség a police.hu oldalon.

Az LMP újra benyújtja a szélerőművek létesítési tilalmának feloldásáról szóló határozati javaslatát

Az LMP hatodszor is benyújtja az Országgyűlésnek a szélerőművek létesítési tilalmának feloldásáról szóló határozati javaslatát - mondta Süveg Anna, az ellenzéki párt szóvivője szerdán, Budapesten.

Dejan Stankovic az FTC történetének legjobban rajtoló külföldi trénere

Kiválóan kezdett a Ferencváros labdarúgócsapatának kispadján Dejan Stankovic, a klub összesítése alapján külföldi tréner még soha nem rajtolt ilyen jól a zöld-fehérekkel.