Lezárult a nyomozás a Budai Vár területén történt bántalmazás ügyében

Befejeződött a nyomozás a Budai Vár területén februárban történt bántalmazás ügyében, az elkövetők a sértetteket vélt politikai nézeteik miatt ütötték meg - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrségi honlapon.

Negatív korrekcióval, iránykereséssel indulhat a kereskedés

Negatív korrekcióval, iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Szekszárdi Ferenc szerint áttörést ért el a japán kenusoknál

Szekszárdi Ferenc korábbi olimpikon szerint áttörést értek el a japán kenusokkal, akik 33 év után állhattak fel ismét a dobogóra az Ázsia Játékokon.

Öt csapat is kijuthat

A selejtezősorozat csütörtöktől szombatig tartó hetedik fordulójában öt csapatnak van esélye kijutni a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokságra.

Elhunyt Pap Gábor, az FTC jégkorong-szakosztályának csapatmenedzsere

Ötvenöt éves korában elhunyt Pap Gábor, az FTC jégkorong-szakosztályának csapatmenedzsere.

Élő tv-sportközvetítések

A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen a belső színed

Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen a belső színed

Válassz egy képet az alábbiak közül, majd olvasd el a spanyol pszichoanalitikus csoport elemzését!

Kilenc év fegyházbüntetést kapott egy férfi, mert megpróbálta megölni feleségét

Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt jogerősen kilenc év fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla kedden egy férfit, aki 2021-ben megpróbálta megölni feleségét - közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség az MTI-vel.

Harminc elrejtőzött embert szabadított ki egy izraeli kommandó egy kibucban

Harminc elrejtőzött embert szabadított ki egy izraeli kommandó hétfő este az Ejn Haslosa kibucban, az illetők a Hamász fegyveresei támadásának kezdete óta, vagyis három napon át voltak a rejtekhelyen - jelentette az izraeli média.

Felmérés: előrehozott választást akar a németek többsége

Előrehozott szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást akar a németek többsége egy kedden ismertetett felmérés szerint.
Tíz érdekesség a halloweenről

Tíz érdekesség a halloweenről

Meglepő tények az ünnepről.

Madarász főtáblára jutott, Majoros nem

Madarász Dóra feljutott a női verseny főtáblájára, miután a selejtező második fordulójában legyőzte hongkongi ellenfelét az Omán fővárosában, Maszkatban zajló, 75 ezer dollár összdíjazású asztalitenisz WTT-versenyen.