A makrofág fehérvérsejtek átalakulását vizsgálják szegedi kutatók

A gyulladások kialakulásában, fenntartásában és megszűnésében is központi szerepet játszó fehérvérsejtek, a makrofágok mikrokörnyezeti jelek hatására végbemenő átalakulását, polarizációját vizsgálják a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai Czimmerer Zsolt vezetésével.

A montenegrói parlament elfogadta az államfő jogköreit szűkítő törvényt

Elfogadta az államfő jogköreinek szűkítéséről szóló törvényt a montenegrói parlament, a képviselőházi vitával egy időben több százan tüntettek a törvényhozás épülete előtt az intézkedés ellen.

Navracsics: megvalósultak a magyar kormány által kitűzött célok

Megvalósultak a magyar kormány által júniusban kitűzött célok - jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.

Varga Mihály: havi 473 milliárd forintot biztosít a költségvetés az emelt nyugdíjak kifizetéséhez

A költségvetés biztosítja az emelt nyugdíjak kifizetéséhez szükséges havi 473 milliárd forintot - jelentette be keddi Facebook bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.

PTE: sikerrel zárult a hallgatók képzőművészeti alkotásaiból rendezett árverés

A kalapács alá kerülő 41 képzőművészeti alkotás négyötöde gazdára talált azon a hétvégén rendezett árverésen, amelynek darabjait a Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészeti karának archívumából és a jelenlegi hallgatók munkáiból válogatták össze - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.

Nemzetközi fenntarthatósági díjat kapott a Corvinus egyetem

A legfenntarthatóbban fejlődő egyetem címet nyerte el a Budapesti Corvinus Egyetem az Indonéziai Egyetem által gondozott UI GreenMetric világtoplistáján, amely több mint ezer felsőoktatási intézményt értékel több mint nyolcvan országból.

Fejlesztik a szennyvízelvezetési rendszert Bátmonostoron és Szeremlén

Több mint négymilliárd forint európai uniós és kormányzati támogatással fejlesztik a szennyvízelvezetési rendszert a Bács-Kiskun megyei Bátmonostoron és Szeremlén - közölte a Nemzeti Fejlesztési Programiroda NKft. az MTI-vel kedden.

Orbán Viktor: január elsejétől 15 százalékkal nőnek a nyugdíjak (2. rész)

Január elsejétől 15 százalékkal megemeli a nyugdíjakat a kormány - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök kedden a közösségi oldalán.

Bakondi György: nő a migrációs nyomás

Nő a migrációs nyomás, idén már több mint 260 ezer migránst fogtak el a magyar határvédelmi szervek, ami jóval több mint kétszerese a tavalyinak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán kedden.

Tovább növekedett a román inflációs ráta novemberben

Az októberi megtorpanás után tovább nőtt novemberben az inflációs ráta Romániában, amely éves szinten elérte a 16,8 százalékot.

Erős kezdés az európai tőzsdéken; 410 forint körül ingadozik az euró árfolyama

Indexemelkedéssel indult kedden a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacok többségén.

A volt hazai rekorder nyert 96 kilogrammban

A hazaiak állampolgárságot váltott világcsúcstartója, Lesman Paredes nyerte meg a férfi 96 kilogrammos kategóriát a bogotai súlyemelő-világbajnokság hétfői versenynapján.