MSZP: legyen szerényebb tűzijáték, hogy segíteni lehessen a bajba jutottakon!

Szerényebb költségvetésű tűzijátékot javasol az augusztus 20-i állami ünnepre az MSZP elnökhelyettese, aki szerint a megspórolt pénzt a bajba jutott emberek megsegítésére lehetne fordítani.

Több mint 125 ezer diákot mozgatott meg idén a Diákolimpia

Több mint 125 ezer diákot mozgatott meg idén a Diákolimpia - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ).

MNB: erős átárazás hatása jelent meg a júniusi inflációban

A nyersanyagok és az energia árának globális emelkedése széles körben érvényesült, így az üzemanyagok és a szabályozott árak nélkül számított kosárra számolt havi áremelkedés mértéke 1,7 százalék volt júniusban.

Állami tőkeinjekciót kaphatnak a megrendült energiacégek Németországban

Állami tőkeinjekciót kaphatnak a hirtelen drágulás miatt megrendülő energiacégek Németországban egy törvénymódosítás szerint, amelyet az Oroszországból érkező földgázszállítások visszafogása miatt rohamtempóban tárgyalt meg a parlament (Bundestag), és csütörtökön késő este fogadott el.

Szünetel a gyermekintenzív ellátás a szolnoki Hetényi Géza kórházban

Szünetel a gyermekintenzív ellátás a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

PM: 2892,3 milliárd forint az államháztartás központi alrendszerének félévi hiánya

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2892,3 milliárd forintos hiánnyal zárta az első fél évet - közölte pénteken a Pénzügyminisztérium (PM).
Tudd meg, hogy milyen felismerésben lesz részed 2022 nyarán!

Tudd meg, hogy milyen felismerésben lesz részed 2022 nyarán!

Válassz egy képet az alábbiak közül a neked szóló jóslatért!

Agrárminisztérium: több mint 200 programot kínál évente a Duna-Ipoly Nemzeti Park

Élményszerű természetismereti programokat kínál hazánk második legfiatalabb nemzeti parkja.

GVH: sérthetik a versenyt a könyvvizsgálói kamara "ajánlott" árai

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Magyar Könyvvizsgáló Kamarával szemben, mert azt feltételezi, hogy a szervezet kötelezően betartatja díjtétel-ajánlásait a tagjaival, így korlátozhatja a versenyt - tájékoztatta a GVH pénteken az MTI-t.

NNK: huszonnégyre emelkedett az igazolt betegek száma Magyarországon

Újabb öt embernél mutatták ki a majomhimlő-fertőzést Magyarországon az elmúlt héten, ezzel 24-re emelkedett az országban diagnosztizált betegek száma - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken az MTI-vel.

Nőtt májusban a német elektronikai ipar forgalma

Májusban és az év első öt hónapjában nőtt a német elektronikai és digitális ipar vállalatainak forgalma, megrendelései emelkedtek, a jövőben lehetőségek megítélése pedig három havi romlás után júniusban már javult az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a ZVEI pénteki közleménye alapján.

Palkovics: a kormány azon dolgozik, hogy Magyarország Közép-Európa teherfuvarozási-logisztikai központja legyen

A kormány azon dolgozik, hogy Magyarország Közép-Európa teherfuvarozási, logisztikai és elosztó központja legyen, ehhez elengedhetetlen, hogy a lehető legnagyobb mértékben részesüljön az ország az Európa és Ázsia közötti áruforgalomból - mondta a technológiai és ipari miniszter.