Soha nem mutatták be James Gandolfini utolsó filmjét

Soha nem mutatták be James Gandolfini utolsó filmjét

Érdekességek a 2013-ban elhunyt karakterszínészről, aki most töltötte volna be a 60. életévét.

Élő tv-sportközvetítések

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.

Felére csökkent a világ korallzátonnyal borított területe az 1950-es évek óta

Felére csökkent a világ korallzátonnyal borított területe az 1950-es évek óta a túlhalászat, a bolygó melegedése, a környezetszennyezés és az élőhelyek pusztulása miatt - derült ki több ezer kutatás elemzéséből.

Véradással hívják fel a figyelmet a társadalmi felelősségvállalásra a bankok

Idén is közös véradással hívják fel a figyelmet a társadalmi felelősségvállalási programok fontosságára a magyarországi pénzintézetek, a banki véradók hetét immár másodszor tartják meg.

Jelentős csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Jelentős csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók hétfőn.

A PSD benyújtja saját kormánybuktató indítványát, ha az USR-PLUS-é alkotmányellenesnek bizonyul

A román parlament legnagyobb frakciójával rendelkező, ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) maga fog bizalmatlansági indítványt beterjeszteni a Florin Citu vezette jobbközép kormány ellen.

Osztrák miniszter: szigorú szabályozás mellett lesz Ausztriában téli síszezon

Szigorú szabályozás mellett, de lesz Ausztriában téli síszezon - jelentette be Elisabeth Köstinger turizmusért felelős miniszter a Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján hétfőn Bécsben.

Orbán: nem engedünk teret a gyermekekre irányuló semmilyen szexuális propagandának

Nem engedünk teret a gyermekekre irányuló semmilyen szexuális propagandának - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn a gyermekvédelmi törvény ellen indult kötelezettségszegési eljárással összefüggésben.

Folytatódik a határon túli szívbeteg gyerekeket segítő program

Negyedik ütemével folytatódik a Rotary mozgalom szívfejlődési rendellenességgel született, elsősorban határon túli magyar gyermekek műtétjét lehetővé tevő Gift of Life - Ajándékozz életet programja - közölte Farkas Ákos, a Szeged Dóm Rotary Club projektért felelős tagja hétfőn.

A világbajnok Bodnyijeva került az orosz női kézilabda-válogatott élére

A játékosként kétszeres világbajnok Ljudmila Bodnyijevát nevezték ki az orosz női kézilabda-válogatott élére az orosz sportági szövetség (FGR) honlapjának hétfői híre szerint.

A reáltárgyak legjobb oktatóit ismét lehet jelölni a Rátz Tanár Úr Életműdíjra

Ismét lehet jelölni a Rátz Tanár Úr Életműdíjra azokat a reáltárgyakat oktató tanárokat, akik kimagasló szerepet töltenek be tantárgyuk népszerűsítésében és a tehetséggondozásban.

2050-ig titkosították a Pegasus kémszoftver ügyében összehívott bizottsági ülés anyagát

Határozatképes volt az Országgyűlés nemzetbizottsági bizottságának a Pegasus nevű izraeli kémszoftver ügyében összehívott hétfő délelőtti ülése, ám annak anyagát 2050-ig titkosították.