A horoszkópból kiderül, hogy ki hogyan viselkedik, ha lebukott.
Hatvani László matematikus akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora kapta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szegedi bizottságának idei Pro Scientia életműdíját, az elismerést csütörtökön adták át.
Eddig több ezer pedagógus vett részt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány mentorprogramjában, amelynek célja, hogy a pedagógusok gyakorlati tudást sajátítsanak el a cukorbeteg gyerekek óvodai, iskolai ellátásához - hangzott el az alapítvány budapesti sajtórendezvényén, csütörtökön.
Csaknem háromszáz millió forintból épít új raktárat és szerez be eszközöket a villamoshálózatok tervezésével és kivitelezésével foglalkozó Délvill Kft. Békéscsabán - tájékoztatta a cég csütörtökön az MTI-t.
Az ötödik kiemelt Udvardy Panna csütörtökön könnyed győzelemmel jutott a nyolc közé a Karlsruhéban zajló, 125 ezer dollár (45 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Különleges díszkandalló maradványai a Budavári Palota alatti közműalagútban 2022. május 12-én.
Továbbra is komoly aggodalomra ad okot, hogy az Egyesült Királyság kormánya a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi jegyzőkönyv végrehajtásában az egyoldalú megoldások útjára kíván lépni.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Második alkalommal adták át a Steller Mária védőnői díjakat; a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Nemzeti Népegészségügyi Központ által alapított elismerést húsz kiemelkedő szakmai munkát végző védőnő vehette át csütörtökön Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A tervezetthez képest minden közhatalmi bevétel magasabb lett az elmúlt évben Zalaegerszegen - ezzel a megállapítással fogadta el a zárszámadást csütörtökön a zalai megyeszékhely közgyűlése - közölte a testület ülését követő sajtótájékoztatón a polgármester.
Hét új, nyílt pályázatot írt ki a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődés Kollégiuma a cigányság kultúrájának megőrzésére, a hagyományok ápolására.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) újfent aggodalmának adott hangot az elnökválasztásra készülő Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) jelenlegi működésével kapcsolatban.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.