Augusztusban 40,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés Romániában

Augusztusban a nyers adatok szerint éves összevetésben 40,5 százalékkal, a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 35,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés Romániában - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Elemző: kis mínuszban indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kis mínuszban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

A szerdai program

Szerdán kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában.

NAV: felszámoltak egy félmilliárdos számlagyárat

Különösen nagy értékre, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást a Nemzeti Adó-és Vámhivatal egy számlagyár ügyében.

Kuruzslás miatt emeltek vádat egy ajak- és ráncfeltöltő kozmetikussal szemben

Kuruzslás vétsége miatt emelt vádat a Dunakeszi Járási Ügyészség egy nő ellen, aki képzettség nélkül végzett orvos-esztétikai beavatkozásokat - közölte a Pest Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Nyugat-ukrajnai logisztikai központokra mért csapásokról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Dróncsapást mért az éjjel az orosz hadsereg a Grand Import logisztikai központra a nyugat-ukrajnai Hmelnickij városban és a Vendor Trans Service Kft. közlekedési és logisztikai központjára a Volhínia megyei Kovelben - közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium.

Csütörtökön mutatják be az 1956, Sport, Forradalom, Hazafiság, Melbourne című könyvet

Csütörtökön mutatják be Párt András és Végh Lajos könyvét, amely az 1956-os forradalom, a sport, a hazafiság és a 70 évvel ezelőtti melbourne-i olimpia "drámai kölcsönhatásáról és összefonódásáról" szól.

Civil halálos áldozatai is vannak az éjszakai orosz dróncsapásoknak Ukrajnában

Hárman meghaltak, hatan pedig megsebesültek Kijev megyében egy vállalatot ért orosz dróncsapásban keddre virradóra, a Harkiv megyei Izjumban öt lakos sérültek meg az éjszakai támadásokban, a nyugat-ukrajnai Ternopil megyében családi házak rongálódtak meg.

Márkus Mihály az új dunántúli püspök

Márkus Mihályt választották püspöknek a Dunántúli Református Egyházkerületben, Nemes Pál lett a főgondnok - olvasható a reformatus.hu oldalon.

Mayer Gréta csak a gerendagyakorlatával nem elégedett

Mayer Gréta csak a gerendagyakorlatával nem volt teljesen elégedett, miután hétfőn döntőbe jutott egyéni összetettben a Rotterdamban zajló torna-világbajnokságon.

Bombariadó van a Radnóti iskola és gimnáziumban

Bombariadó van az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumban, az igazgató rendkívüli tanítási szünetet rendelt el - közölte az intézmény a honlapján kedd reggel.

Belép a román piacra a legnagyobb amerikai nyomtatott áramkör-gyártó, a TTM Technologies

A legnagyobb amerikai nyomtatott áramkör-gyártó, a TTM Technologies megvásárolja a lézerberendezéseket gyártó romániai Ophir Optics SRL-t - írja a profit.ro gazdasági hírportál.