Jókora lökést adhat a 25 év alattiak foglalkoztatottságának a 2022. január 1-jétől bevezetendő szja-mentesség - hangsúlyozta a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Ötven ország több mint 500 versenyzője rajtol a vasárnapig tartó balatonfüredi SUP-világbajnokságon, amelyre a szervezők több ezer szurkolót várnak.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Mínuszban kezdték a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
Telt ház előtt mutatták be Belgrádban a kosárlabdázó Natasa Kovacevicről szóló dokumentumfilmet.
Rapport Richárd újabb győzelmet aratott a sakkozók szuperversenyén a norvégiai Stavangerben, ahol a világ élmezőnyéből hatan indulnak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a szerdai záró értéken, 52 514,94 ponton nyitott csütörtökön.
Szerző: Ancsy
itt:
18+, Egészségügy
Három beteg meghalt és újabb 345 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 830 217 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 535 463-an a második, 461 000-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
Júliusban a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 9,6 százalékkal nőtt a múlt év azonos hónapjához viszonyítva, de 36,1 százalékkal kevesebb volt a járvány kitörése előtti év, 2019 júliusához képest - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Lezárták a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető utat egy baleset miatt - közölte a katasztrófavédelem csütörtök reggel az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
18+, Ezoterikus hírek
Ismerd meg India legrémisztőbb hiedelmeit!
Kissé negatívba fordult a nemzetközi befektetői hangulat, a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a kereskedés így mérsékelt csökkenéssel indulhat csütörtökön - írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a világ egyik élenjáró műszaki minősítő és fejlesztő cégével, a TÜV Rheinland vezetőivel tárgyalt a vállalat lehetséges további magyarországi beruházásairól Kölnben - tájékoztatott csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium(ITM).