AM: a Natura 2000 területeket népszerűsíti a Hortobágyi Nemzeti Park fejlesztése

A nemzeti parkok kiemelt feladata, hogy bemutassák és a nagyközönséggel megismertessék a természeti értékeket.

Júliusban csökkent a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban

A vártnál nagyobb mértékben csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau keddi jelentése alapján.

Az EU 3 millió euró humanitárius segélyt nyújt Haitinak

Az Európai Unió 3 millió euró humanitárius segélyt nyújt Haiti számára az augusztus 14-i pusztító földrengést követően, a lakosság legsürgetőbb szükségleteinek biztosítására - közölte az Európai Bizottság kedden.

DK: vissza kell építeni a szakszervezetek jogait

A Demokratikus Koalíció (DK) jövő évi kormányra kerülése esetén vállalja a szakszervezetek jogainak visszaépítését - mondta a párt előválasztási miniszterelnök-jelöltje kedden online sajtótájékoztatón.

Másodfokon is megerősítette a bíróság, hogy az orosz ellenzéki szökésre hajlamos

Elutasította kedden a moszkvai városi bíróság Alekszej Navalnij ellenzéki politikus fellebbezését az első fokú határozatot ellen, amely szökésre hajlamosnak minősítette őt.

Német államfő: az afganisztáni helyzet a Nyugat szégyene

A Nyugat szégyenének nevezte a nemzetközi haderő kivonulása után a szélsőséges iszlamista tálibok uralma alá került Afganisztán helyzetét a német államfő kedden.

Beatrice, P. Box, Szikora Róbert: archív anyagok vinylen

A magyar rockzene múltjának újabb fontos felvételei jelentek meg vinylen.

Scarlett Johansson is játszik Wes Anderson új mozijában

Scarlett Johansson is csatlakozott a válogatott színészgárdához, amely szerepet kapott Wes Anderson új filmjében - írja a The Hollywood Reporter.
Tudd meg, hogy mi a feladatod 2021 végéig!

Tudd meg, hogy mi a feladatod 2021 végéig!

A fák őszi lombkoronája elárulja, hogy mire kell fektetned a hangsúlyt annak érdekében, hogy kiegyensúlyozottan zárhasd az évet.

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Megkapták a harmadik oltást a jánoshalmi Gondviselés Háza lakói és dolgozói

Hétfőn és kedden megkapták a harmadik védőoltást is az ellátottak és a dolgozók a jánoshalmi Gondviselés Házában, hatvanhét embernek adta be a Pfizer-vakcinát Kishonti Attila, az intézmény orvosa - tájékoztatta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott intézmény vezetője az MTI-t.

Jelentős mennyiségű készpénz maradt a lakosságnál a jegybanki szakértők szerint

Tavaly óta jelentős mennyiségű készpénz maradt a lakosságnál - mondták a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi online könyvbemutatójának résztvevői.