A Nemzeti Filharmonikus Zenekar a bonni Beethoven Fesztiválon vendégszerepel

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar szombaton a bonni Beethoven Fesztiválon vendégszerepel - közölte a zenekar kedden az MTI-vel.

Hét embert menekítettek ki Kabulból a német hadsereg első akciójával

Hét embert sikerült elszállítani repülővel Kabulból a német hadsereg (Bundeswehr) mentési műveletének első, helyi idő szerint hétfői akciójával.

Roma értelmiségi műhelyt hozott létre a CÖF

Megalakult a Civil Összefogás Fórum (CÖF) Roma Értelmiségi Műhely - jelentette be a CÖF országos koordinátora kedden Budapesten.

Kubatov: a háromszori csoportkörbe kerülés már nem lehet véletlen

Kubatov Gábor szerint nem lehet véletlen, hogy a Ferencváros labdarúgócsapatának egymás után háromszor is sikerült eljutnia legalább az Európa-liga csoportköréig.

Benkő Tibor: a fiatalokat támogatni kell

A kormány nem titkolt szándéka szerint a fiatalokat segíteni, támogatni kell, és ebben a Magyar Honvédségnek is rendkívül nagy szerepe van - hangoztatta a honvédelmi miniszter kedden a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontban egyetemisták, főiskolások előtt.

Izraelben nőtt a fertőzöttek száma, de már több mint egymillió ember kapta meg a harmadik oltást

Izraelben nyolcezer fölé emelkedett a napi új koronavírus-fertőzöttek száma, de több mint egymillió ember már megkapta a harmadik oltását is - közölte az egészségügyi minisztérium a honlapján kedden.

Elhunyt Hankiss Ágnes, a médiatanács tagja

Elhunyt Hankiss Ágnes, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagja, író, pszichológus, volt európai parlamenti képviselő.

El Confidencial: Románián keresztül vezet az afgán menekültek útja Nyugat-Európába

A magyar és a horvát határvédelem megerősítése miatt megváltozott az afgán menekültek útvonala, és már a megengedőbb Románián keresztül próbálnak bejutni az erődítménnyé vált Európába.

MNB: nagyot csökkent a GDP-arányos államadósság

A rekordütemű gazdasági növekedésnek köszönhetően nagyot csökkent a GDP-arányos államadósság a második negyedévben.

Három fázisban újul meg a pesti alsó rakpart

Három fázisban újul meg a pesti alsó rakpart - közölte a főpolgármester kabinetfőnöke keddi sajtótájékoztatóján a Országház Látógatóközpontja mellett zajló munkálatok helyszínén.

Novák: egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások igénylésének egyes feltételei

Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások igénylésének egyes feltételei, hogy minél többen, minél egyszerűbben vehessék igénybe azokat - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
Heti angyalhoroszkóp (augusztus 17. – augusztus 23.)

Heti angyalhoroszkóp (augusztus 17. – augusztus 23.)

Neked mit üzennek az angyalok?