Pert indított az orosz központi bank az Euroclear ellen a moszkvai választottbíróságon

Keresetet nyújtott be a moszkvai választottbíróságon az Euroclear európai értékpapír-letétkezelő ellen az orosz központi bank - közölte pénteken a szabályozó sajtószolgálata.

Iskola mellett drogot áruló férfiakat tartóztattak le Nógrádban

Négy férfit tartóztattak le Nógrád vármegyében, akik egy kistelepülés iskolája mellett árultak drogot - közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Leprás megbetegedést igazoltak Kolozsváron egy ázsiai nőnél

Leprás megbetegedést igazoltak Kolozsváron egy ázsiai fiatal nőnél, további három lepragyanús társa pedig még megfigyelés alatt áll - közölte pénteken a Maszol.ro kolozsvári hírportál.

NAV: év végéig érdemes a kisvállalati adót választani

Jövőre még több cég választhatja a kisvállalati adót (kiva), ugyanis megduplázódik a belépési határ.

Domingo, Hauser és Dimash először egy színpadon az MVM Dome-ban

Először lép együtt színpadra Plácido Domingo, Stjepan Hauser és Dimash Qudaibergen, napjaink három kiemelkedő előadója.

Népegészségügyi központ: emelkedett a vírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben

A múlt héten emelkedett a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken a honlapján.

Tizenöt év fegyházbüntetést kapott egy 11 éves lányt szexuálisan bántalmazó házaspár

Kétrendbeli szexuális erőszak bűntette és háromrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 15 év fegyházbüntetésre ítélt jogerősen egy házaspárt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla; a férfi és a nő molesztálta a nő 11 éves lányát.
Karácsonyi dal-ajánló

Karácsonyi dal-ajánló

Melyik ünnepi szám illik hozzád?

Soltész Miklós: az egyházak ma már 270 ezer gyermeket nevelnek Magyarországon

Ettől a tanévtől kezdve az országban már 270 ezer gyermeket és fiatalt nevelnek az egyházak Magyarországon az óvodáktól a középiskolákig - mondta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Agrárminisztérium: újabb segítség a tejágazatnak, az oktatási intézmények tanév közben is becsatlakozhatnak az iskolatej programba

További segítséget kíván nyújtani a tejpiaci folyamatokra reagálva az Agrárminisztérium a tejágazati szereplőknek.

ÉVOSZ: az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer lendületbe hozta a lakossági épületállomány energetikai korszerűsítését

Az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) által biztosított lehetőség lendületbe hozta a lakossági épületállomány energetikai korszerűsítését.

KINCS: a magyarok kétharmadának jó éve volt, és a többség bizakodóan tekint a jövő évre is

A magyarok 63 százaléka számára inkább jó év volt az idei, 52 százalékuk pedig bizakodóan tekint a 2026-osra is – derült ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) legfrissebb felméréséből, amely részleteit pénteken közölték az MTI-vel.