Döbbenetes körülmények között talált testrészek

Döbbenetes körülmények között talált testrészek

Séta közben, bőröndben és sok más helyen kerültek elő levágott végtagok, fejek, amelyek esetében gyakran nem derül ki, hogy kihez tartoztak.

Megkezdődött a fővárosi intenzív patkányirtás

A terveknek megfelelően megkezdődött a fővárosi intenzív patkányirtás négy kerületben - tudatta az országos tisztifőorvos beszámolójára hivatkozva a Főpolgármestert Hivatal hétfőn az MTI-vel.

Országos bor roadshow indult a magyar bor márkakoncepció bemutatására

Országos bor roadshow-t indított a magyar bor márkakoncepció bemutatására a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) - mondta Németh Anna, az MTÜ vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten, az országos előadássorozat első állomásán.

Vágó Gábor: éghajlatváltozási vészhelyzet kihirdetését követeli az LMP

Éghajlatváltozási vészhelyzet kihirdetését követeli az LMP a kormánytól - mondta az ellenzéki párt európai parlamenti (EP-) listavezetője hétfőn Gödöllőn, sajtótájékoztatón.

Salamon Ferenc bekerült a vizes sportágak halhatatlanjai közé

Salamon Ferenc bekerült a vizes sportágak halhatatlanjai közé, vagyis az International Swimming Hall of Fame-be (ISHOF).

Vidnyánszki Attila: régen nem látott, jó korszaka van a magyar színháznak

Régen nem látott, jó korszaka van a magyar színháznak, az előadóművészeti szervezetek új támogatási rendszert kaptak és elkezdődött a színházépületek megújulása.

Az AutoWallis 400 millió forinttal megemelte leányvállalata tőkéjét

Az AutoWallis Nyrt. 400 millió forinttal megemelte a kizárólagos tulajdonában lévő Wallis Automotive Europe (WAE Kft.) tőkéjét, hogy nemzetközi terjeszkedéséhez megfelelő szabad forrás álljon rendelkezésre - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

Fidesz: Gyurcsányék nem a magyar embereket, hanem Brüsszelt képviselik

Gyurcsányék nem a magyar embereket, hanem Brüsszelt képviselik - emelte ki hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében a Fidesz.

Elkészült Ferenc pápa csíksomlyói miseruhája

Elkészült Ferenc pápa csíksomlyói miseruhája, amelyen egyebek mellett a helyi Mária kegyszobor látható - adta hírül hétfőn a Romkat.ro erdélyi katolikus hírportál.

Újraindult a vasúti forgalom Mezőkovácsháza és Mezőhegyes között

Megindult a vonatforgalom Mezőkovácsháza és Mezőhegyes között, ahol korábban egy közúti jármű a vágányra döntötte egy fénysorompó jelzőoszlopát és ezért szünetelt a közlekedés - közölte a Mávinform hétfőn délután az MTI-vel.

Az MSZP az osztrákokhoz fordul a Strache-ügy magyar vonatkozásai miatt

Az MSZP az osztrák hatóságokhoz fordul a Strache-ügy magyar vonatkozásai miatt, hogy kiderüljenek Heinrich Pecina és Orbán Viktor "közös bűnös üzelmei" - jelentette be Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Áll a vasúti forgalom Mezőkovácsháza és Mezőhegyes között

Áll a vonatforgalom Mezőkovácsháza és Mezőhegyes között, mert egy közúti jármű a vágányra döntötte egy fénysorompó jelzőoszlopát - közölte a Mávinform hétfőn, kora délután az MTI-vel.