Újszülött matakókölyköt mutattak be a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Négy hete született matakó (háromöves tatu) kölyköt mutattak be pénteken Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Szijjártó: Európa biztonsága ma Törökországban kezdődik

Az EU és Törökország közötti, a migráció megállítására vonatkozó megállapodás betartása nélkül jelentős migrációs nyomással kellene számolni déli irányból, ezért "Európa biztonsága ma Törökországban kezdődik" - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Merkel: az Európai Néppárt nem fog együttműködni a radikális jobboldallal

Elutasította Angela Merkel német kancellár a magyar kormányfőnek arra tett javaslatát, hogy az Európai Néppárt (EPP) legyen nyitott és működjön együtt a Liga olasz kormánypárt által kovácsolt új jobboldali szövetséggel.

Áprilisban öt havi csúcsra nőtt az euróövezeti infláció

Áprilisban a várakozások feletti mértékben öt havi csúcsra emelkedett az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken publikált előzetes adatokra támaszkodó jelentése szerint.

Az idei legrangosabb magyarországi lovastornaversenyt rendezik a hétvégén Budapesten

A hétvégén Budapesten a Nemzeti Lovardában rendezik Magyarország idei legrangosabb nemzetközi lovastornaversenyét.

Hat éve a legkevesebb okostelefon fogyott az idei első negyedévben Kínában

Kínában három százalékkal hat éves mélypontra zsugorodott az első negyedévben az okostelefonok értékesítése a Canalys piackutató vállalat kimutatása szerint.
Hazánk legizgalmasabb régészeti lelőhelyei

Hazánk legizgalmasabb régészeti lelőhelyei

Látogass el a legkülönlegesebb ásatási helyszínekre!

Idegenben kezdi a döntőt a Siófok

A Siófok KC vasárnap délután a dán Team Esbjerg otthonában kezdi a női kézilabda EHF Kupa döntőjét.

Az OMV-Petrom szerint a romániai jogbizonytalanság nem teszi lehetővé a Fekete-tengeri gáz kitermelését

A jelenlegi romániai törvényi feltételek nem tesznek lehetővé egy több milliárd eurós beruházásról szóló döntést, amely a Fekete-tengeri Neptun-térség földgáztartalékainak kitermelését célozná.

Handó Tünde: a magyar bíróságok az Európai Unió élvonalában vannak

A magyar bíróságok az Európai Unió élvonalában vannak - jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pénteken Szegeden.

Szja-bevallás: a NAV központi ügyfélszolgálatai tovább tartanak nyitva május 20-áig

A személyi jövedelemadó bevallás május 20-i határideje miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fővárosi és megyei központi ügyfélszolgálatai 2019. május 6-ától (jövő hét hétfőtől), május 20-áig (hétfőig) hétköznaponként rendkívüli nyitva tartással várják az ügyfeleket.

Bajnokként fogadja ősi riválisát a Ferencváros

A labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati fővárosi derbije a már bajnok Ferencváros számára csak a presztízs miatt fontos, ezzel szemben az ősi rivális Újpest a bronzéremért küzd.