Hollik István kerülhet Hirt Ferenc helyére a parlamentben

Hollik Istvánnak kéri kiadni a Fidesz a megüresedett országgyűlési képviselői mandátumot - közölte a párt szerdán az MTI-vel.

Folytatódnak az Óbudai Danubia Zenekar sorozatai a Zeneakadémián és a BMC-ben

Folytatódnak az Óbudai Danubia Zenekar koncertsorozatai 2019-ben a Zeneakadémián és a Budapest Music Centerben (BMC).

Lengyelországban újratemették egy I. világháborús magyar honvéd nemrég megtalált maradványait

A délkelet-lengyelországi Hnatkowice falu katonai temetőjében örök nyugalomra helyezték szerdán egy első világháborús magyar honvéd nemrég megtalált maradványait - közölte az MTI-vel Körmendy Adrienne, a helyszínen lévő krakkói magyar főkonzul.

Jobbik: a hatalom fél

A Jobbik szerint "az aktuális hatalom elkezdett félni", ezt mutatja, ahogyan a hozzá közel álló médiumok fellépnek az ellenzéki tüntetések diákkorú felszólalójával szemben.

Lavrov: Moszkva kész tovább dolgozni az INF-szerződés megmentéséért

Oroszország kész tovább dolgozni a szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök (INF) felszámolásáról szóló orosz-amerikai szerződés megmentéséért - jelentette ki Szergej Lavrov az orosz diplomácia elmúlt évét összegző szerdai sajtótájékoztatóján.

Káosztól tart a nemzetközi sajtó

Jogi és politikai zűrzavartól tart a nemzetközi sajtó a Brexit-megállapodás londoni alsóházi elutasítása után - derül ki a szerdai lapkommentárokból.

Helyettes államtitkár: idén 5,9 milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek

Megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázati felhívásai, a civil szervezetek idén összesen 5,9 milliárd forintos keretösszegre nyújthatnak be pályázatokat.

Guller Zoltán: Magyarország jobban teljesít, és ez a turizmus teljesítményén is látszik

A legfrissebb adatok szerint továbbra is folyatódott a növekedés a magyar turizmusban, egyre több külföldi turista érkezik Magyarországra, és a magyarok is többet utaznak.
A valaha volt legdrágább filmdíszletek

A valaha volt legdrágább filmdíszletek

Látványtervező, építész és rengeteg pénz kell ahhoz, hogy egy produkció maradandó élményt nyújtson.

LMP: a kormány árulja el a beruházás teljes költségét!

Az LMP azt követeli, hogy a kormány "játsszon tiszta lapokkal" a paksi bővítéssel kapcsolatban és árulja el a projekt teljes költségét, valamint azt, hogy mennyibe kerül annak többéves csúszása.

Európai Bizottság: brit kérelem esetén lehetséges a kiválás határidejének meghosszabbítása

Elképzelhető a brit európai uniós kiválás márciusra tervezett határidejének meghosszabbítása, ha az Egyesült Királyság ezt jó okkal kéri - közölte az Európai Bizottság szóvivője szerdán, a Brexit feltételrendszerét tartalmazó megállapodás előző napi londoni elutasítása után.

Uniós biztos: javulnak az utazási körülmények néhány Budapestről induló vasútvonalon

Az Európai Unió kohéziós alapjából 166 millió euró (mintegy 53 milliárd forint) befektetésnek köszönhetően az utasok hamarosan jobb körülmények között utazhatnak néhány magyar fővárosba tartó és onnan induló vonaton.