Románia szolidaritását fejezte ki nyugati szövetségeseivel

A román vezetők pártállástól függetlenül egybehangzóan elfogadhatatlannak nevezték a vegyi fegyverek használatát, és szolidaritásukat fejezték ki az ország stratégiai szövetségeseivel szombaton.

Irodalmi és népzenei hagyományokat tanítanak Tolna megyei falvakban

Irodalmi, népzenei és képzőművészeti hagyományok "visszatanításával" kezdődik közösségerősítő program nyolc, a Sióhoz közel fekvő, Tolna megyei településen.

Halper László: "Komoly maximalizmusra nevelt minket"

"Komoly maximalizmusra nevelt minket" - emlékezett Babos Gyula Liszt Ferenc-díjas dzsesszzenészre, zeneszerzőre, művésztanárra Halper László dzsesszgitáros, Babos Gyula egykori tanítványa szombaton.

Putyin: Oroszország az ENSZ BT rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi (2. rész)

Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a Szíriát ért amerikai-brit-francia katonai csapás miatt - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton Moszkvában.

Külföldi sajtó Magyarországról

A Der Spiegel című német hírmagazin szombati számában Kiüresített demokrácia címmel közölt kommentárt.

Levélben leadott listás szavazatok

A levélben leadott listás szavazatok összesítése.

Befejezték a levélszavazatok számolását

Befejezte a múlt vasárnapi országgyűlési választásra leadott levélszavazatok összeszámolását a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombaton, az érvényes szavazatok túlnyomó többségét a Fidesz-KDNP pártszövetség kapta.

Ketten meghaltak egy balesetben Letenyén

Ütközésben összetört személyautó Letenyén, a 7-es főút 227-es kilométerszelvényénél 2018. április 14-én.

Szakértő: kilőtt idén az építőipar

Kilőtt az építőipar 2018-ban: januárban több mint 40 százalékkal, februárban pedig több mint 25 százalékkal bővült a termelés az előző év azonos hónapjához képest - mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatornán szombaton.

Cáfolta a KMKSZ vezetője, hogy nem akarják folytatni a konzultációt Kijevvel

A kárpátaljai magyarság képviselői nem zárkóztak el, továbbra is nyitottak, sőt az elmúlt hetekben folytattak is konzultációkat a kijevi kormánnyal az új oktatási törvény kisebbségeket érintő részeinek módosításáról.

Theresa May: "sikeresnek tartjuk az akciót" (2. rész)

Theresa May brit miniszterelnök szerint még tart a brit királyi légierő (RAF) szíriai célpontokra mért hajnali légicsapásainak kiértékelése, a brit kormány azonban "bizodalommal" kijelentheti, hogy a bevetés sikeres volt.

A cseh külügyi és védelmi tárca helyeselte a légicsapást, Zeman szóvivője viszont bírálta (2. rész)

A cseh külügy- és védelmi minisztérium helyeselte a Szíria elleni légitámadást, amelyet az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország hajtott végre szombatra virradóra.