Tőkés László: Székelyföld maradjon székely föld

Tőkés László szerint miként Orbán Viktor miniszterelnök magyar Magyarországot és európai Európát akar, úgy a székelyeknek is azt kell kívánniuk, hogy Székelyföld maradjon székely föld, Erdély pedig Románia határai között is maradjon Erdély.

Újabb négy pártlistát vett nyilvántartásba az NVB

Négy újabb országos pártlistát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szombati ülésén, és nyolc nyilvántartásba vételét visszautasította, mert nem teljesítették az országos lista állításának feltételét.

A Ceredi Nemzetközi Művésztelep alkotásait mutatják be Salgótarjánban

A 22. Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelepen készült alkotásokból nyílik kiállítás hétfőn Salgótarjánban a Dornyay Béla Múzeumban.

Megöltek egy nőt Dabason, elfogták a gyanúsítottat

Elfogták egy Dabason történt gyilkosság feltételezett elkövetőjét szombaton a rendőrök - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

MVAE: a 25 százalékos védővám áttételesen érintheti Magyarországot is

A 25 százalékos amerikai acél védővám bevezetésének következményei áttételesen érinthetik Magyarországot is, hatásaira fel kell készülni még akkor is, ha a magyarországi acélgyárak direkt exportja nem jelentős az Egyesült Államokba.

Ezrek gyűltek össze Marosvásárhelyen

Ezrek gyűltek össze szombaton Marosvásárhelyen, a székely vértanúk emlékművénél a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezésen és tiltakozáson.

Románia szuverenitásának és szomszédságpolitikájának megerősítését szorgalmazta a kormányzó szociáldemokraták elnöke (2. rész)

Románia szuverenitásának megerősítéséért és a szomszédaival ápolt kapcsolatrendszerének fejlesztéséért szállt síkra Liviu Dragnea pártelnök szombaton a Szociáldemokrata Párt (PSD) rendkívüli kongresszusán.

Fidesz: távozzon Hadházy Ákos a közéletből!

A közéletből való távozásra szólította fel Hadházy Ákost, az LMP társelnökét a Fidesz szombaton.

Fidesz: Esterházy János szimbolizálja a 20. századi magyar sorsot

Esterházy János mártírhalált halt felvidéki politikus szimbolizálja a 20. századi magyar sorsot - erről beszélt Zsigmond Barna Pál, a Fidesz határon túli magyar ügyekért felelős igazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton.

A Füredi Tavaszi Fesztivál zenei és irodalmi programokkal várja a látogatókat csütörtöktől

Irodalmi, zenei és családi programok várják március 15. és 18. között az érdeklődőket a Balatonfüredi Tavaszi Fesztiválon, amelyet a nemzeti ünnep és a tavaszvárás jegyében rendeznek meg - tájékoztatta az MTI-t a fesztivált rendező Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Halálra gázoltak egy kerékpárost a III. kerületben

Halálra gázoltak egy kerékpárost a főváros III. kerületében szombaton kora délután - közölte a rendőrség honlapján.

Idén több mint 2000 zenész ünnepli Magyarországon Bach születésnapját

Országszerte 32 település több mint 100 helyszínén, 300 programmal és mintegy 2000 fellépő közreműködésével ünneplik Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját március 21. és 25. között a Bach Mindenkinek Fesztiválon.