Nyugat-Magyarországon a legnagyobb a kereslet felújítandó lakásokra - közölte a Duna House szerdán az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Nem jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte emberölés bűntette miatt a Nyíregyházi Törvényszék azt a nőt, aki tavaly szíven szúrta élettársát - közölte a törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
Az Egyesült Államok csökkenti Romániában állomásozó katonáinak számát, ami elsősorban a Fekete-tenger parvidékén lévő Mihail Kogalniceanu légitámaszpontot érinti - jelentette be szerdai sajtóértekezletén Ionut Mosteanu román védelmi miniszter.
A vállalkozói igények alapján 200 millió forintról 400 millió forintra emelkedik a Demján Sándor Tőkeprogramban (DSTP) egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összege - jelentette be Hunyadi László.
Volkan Demirel, a 2008-ban Európa-bajnoki bronzérmet szerzett török válogatott kapusa lett a török labdarúgó-bajnokságban szereplő, Csoboth Kevint is foglalkoztató Genclerbirligi vezetőedzője.
Megalakult a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) sportolói bizottsága, amelynek az elnöke Szatmári András lett.
Ötven évvel ezelőtti rockslágerét, a Love Hurts-öt is eljátssza a Nazareth november 27-én a fővárosi Dürer Kertben.
Felborult egy ifjú cselgáncsozókat szállító mikrobusz szerda hajnalban Szerbiában az Újvidék és Belgrád közötti autópályán, egy 16 éves gyerek meghalt, további hét gyerek és a gépjármű sofőrje megsérült - közölte a belügyminisztérium.
Népes csapat képviseli a magyar színeket a SUP-világbajnokságon, amely szerdán (ma) kezdődik Abu-Dzabiban.
Magyarország továbbra sem tervezi, hogy Brüsszel nyomásának engedve, változtat eddigi, következetesen gyakorolt migrációs politikáján - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Korlátozhatja a pirotechnikai eszközök használatát a főváros - jelentette be Béres András fővárosi képviselő (Párbeszéd-Zöldek), Óbuda-Békásmegyer alpolgármestere, a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtti sajtótájékoztatóján.
A kormány ismét inkasszálta a Fővárosi Önkormányzat számláját, ez az önkormányzatiság fekete napja - mondta Keszthelyi Dorottya, a Demokratikus Koalíció fővárosi frakciójának tagja szerdán a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt, sajtótájékoztatón.