A brit Munkáspárt vezetőivel tárgyalt Londonban Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Ujhelyi István, a párt európai parlamenti (EP-) képviselője.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az MSZP szerint a kormány semmibe veszi a nyugdíjasokat, akiknek elegük van a megalázásból.
Arany János születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a költő megzenésített verseiből, balladáiból készült korabeli és mai melodrámák, valamint saját szerzeményű dalai hangzanak el az Bartók Rádió Stúdiókoncert-sorozatának szombati előadásán a Magyar Rádió Márványtermében.
A Cseh Tamás Program három évvel ezelőtti beindítása felpezsdítette a magyar könnyűzenei életet.
A filmturizmus megerősítését, annak fellendítését célzó együttműködésről állapodott meg a Korda Stúdió, a Korda Filmpark és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Bemutatták az MCL32 kódnevű versenyautót Wokingban.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) doppingügyeket felülvizsgáló tanácsa három orosz sportolónak adott versenyzési jogot.
Semmilyen különbség nincs az Aldi több országban is forgalmazott sajátmárkás termékeinek minősége között, az üzletlánc által is árult, más nemzetközi márkák gyártói viszont maguk felelnek a minőségért.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az LMP népszavazást kezdeményez a paksi bővítésről, az erről szóló kérdést hamarosan benyújtják a Nemzeti Választási Bizottsághoz - jelentette be a párt társelnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Hazahozzák pénteken Veronából az olaszországi buszbaleset utolsó súlyos sérültjét - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten sajtótájékoztatón.
Mindkét magyar együttes szombaton és egyformán otthon kezdi meg párharcát a női vízilabda Euroliga negyeddöntőjében.
Egy olaszországi szupermarket dolgozói egy utcai hulladéktároló ketrecbe zártak két roma asszonyt, akik a hulladék között kutattak, és interneten megosztott videót forgattak róluk.