BUX: 32 762,03 pont, +0,04 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,03 pontos emelkedéssel, 32 762,03 ponton nyitott pénteken.

Káel Csaba: minden eddiginél sűrűbb a Müpa idei évada

Minden eddiginél sűrűbb a Müpa 2016-17-es évada, melynek során világsztárok érkeznek és új programsorozatok is indultak - mondta az MTI-nek Káel Csaba vezérigazgató.

KSH: 2016 novemberében 4,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom novemberben 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt.

Három-négyezer versenyzőt várnak, január 17-én indul a nevezés

Három-négyezer versenyzőt várnak a szervezők a júliusi vizes világbajnokságra, amelyre a résztvevők január 17-étől küldhetik el nevezésüket.

Változatlan forintárfolyam

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntekre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.

Amerika-szakértő: sejthető volt, hogy nem lesz sima az elnökök közötti átmenet

A jelenlegi és a megválasztott amerikai elnök közötti különbségeket figyelembe véve előre sejteni lehetett, hogy nem lesz tökéletesen sima az átmenet.

Pozitív kezdés várható Európában

Az indexek csekély emelkedésére lehet számítani pénteken a főbb európai tőzsdék nyitásakor.

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.

Körözött spanyol Ferrarit és átütött alvázszámú autókat talált a rendőrség

A fővárosi rendőrök elfogtak két érdi férfit, három átütött alvázszámú kocsit foglaltak le náluk.
Halál előtt készített utolsó szelfik

Halál előtt készített utolsó szelfik

Öt kép, amelynek készítője nem tudta, hogy néhány perc múlva meg fog halni.
Hétvégi horoszkóp (január 07 – január 08.)

Hétvégi horoszkóp (január 07 – január 08.)

Mire számíthatunk a következő két napban?
25 meglepő tény a Harry Potterről

25 meglepő tény a Harry Potterről

A legnagyobb rajongókat is meglepheti a következő gyűjtemény.