Megjelent a Lelki köldökzsinór című könyv folytatása

Megjelent a Lelki köldökzsinór című könyv folytatása

Megjelent a Lelki köldökzsinór című könyv folytatása, a kötet a 2000-es évek elején anya-magzat kapcsolatanalízisen részt vett gyerekek fejlődését, anyjukkal való jelenlegi kapcsolatukat dolgozza fel....
A PM a közösségi bérlakásszektort erősítené

A PM a közösségi bérlakásszektort erősítené

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a közösségi bérlakásszektort is erősítenie kellene a kormánynak a bejelentett lakástámogatási intézkedések mellett, mivel sokan lesznek olyanok, akik ezeket ne...
Fabregas és Hazard buktatta meg Mourinhót?

Fabregas és Hazard buktatta meg Mourinhót?

Az NBC Sports értesülése szerint a két kiváló középpályás, a spanyol Cesc Fabregas és a belga Eden Hazard vitte a főszerepet José Mourinho megbuktatásában. Mourinhót csütörtökön menesztette a vezetőed...
MSZP: a kormányközeli cégekhez folyik majd a közpénz

MSZP: a kormányközeli cégekhez folyik majd a közpénz

Az MSZP szerint a kormány nem jótékonyságból, hanem azt követően vezet be lakásépítést támogató intézkedéseket, hogy jelentős befolyást szerzett az építőiparban.Lukács Zoltán, a szocialisták frakcióve...
Baleset miatt torlódás és terelés az M1-es autópályán

Baleset miatt torlódás és terelés az M1-es autópályán

Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 46. kilométernél. A forgalmat az 1-es útra terelik - közölte a police.hu oldalon a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-...
Először hajtottak végre tüdőtranszplantációt Magyarországon

Először hajtottak végre tüdőtranszplantációt Magyarországon

Először hajtottak végre tüdőtranszplantációt Magyarországon, a műtét sikeres volt - jelentették be az operációt végző szakemberek és az Országos Onkológiai Intézet vezetője szombaton Budapesten. A saj...
Frontális baleset a 31-es úton az úri leágazásnál, három sérült

Frontális baleset a 31-es úton az úri leágazásnál, három sérült

Két személyautó ütközött frontálisan a 31-es úton az úri leágazásnál szombaton, a balesetnek egy súlyos és két könnyebb sérültje van - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t....
Idén is a gyerekeké egy napra az Országház

Idén is a gyerekeké egy napra az Országház

Idén is a gyerekek vették át egy napra az Országház irányítását, így szombaton egész nap a játéké, a kakaóé és a vidámságé ott a főszerep.Az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hagyomá...
Elhunyt Varga László, a SZEF korábbi elnöke

Elhunyt Varga László, a SZEF korábbi elnöke

Hosszan tartó, súlyos betegség után 62 éves korában elhunyt pénteken Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) korábbi elnöke - közölte a SZEF szombaton az MTI-vel.Varga Lászlót ...
Ruszinkó Ádám: egyre többen használják a SZÉP-kártyát vasárnap

Ruszinkó Ádám: egyre többen használják a SZÉP-kártyát vasárnap

A SZÉP-kártya vasárnapi felhasználása húsz százalékkal nőtt idén a tavalyihoz képest - közölte Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szombato...
30Y: Kocsmakoncert a Müpában

30Y: Kocsmakoncert a Müpában

A 30Y az egyik leggyakoribb visszatérő alternatív rockzenekar a Müpában. A csapat december 29-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Kocsmakoncert címmel lép fel és ad különleges műsort.Szentime...
Már százhúsz tonna élelmiszer összegyűlt az Adni öröm! akcióban

Már százhúsz tonna élelmiszer összegyűlt az Adni öröm! akcióban

Három nap alatt százhúsz tonna tartós élelmiszer gyűlt össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm! akciójában országszerte - mondta a szervezet kommunikációs vezetője szombat reggel az M1 aktuá...