Az építőipar volumene 2017-ben 26-28 százalékkal, 2018-ban 22 százalékkal, idén januárban pedig 29,1 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, mindez azt mutatja, hogy fejlődési pályán halad az építőipar Magyarországon.
Az építőipari cégeknek a munkabalesetek megelőzése érdekében gépeik korszerűsítésével párhuzamosan a dolgozóik munkavédelmi képzésére is nagy hangsúlyt kell helyezniük, különösen igaz ez a mikro- és a kisvállalkozásokra.
Az ipar utóbbi években mutatott növekedése azt mutatja, hogy működik a kormány iparpolitikája, az ipar pedig egyre inkább több lábon áll
Tavaly az építőipari termelés 22,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest, míg a múlt év decemberében az építőipari termelés volumene 17,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a novemberi 27,5 százalékos növekedés után - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Magyar technológiával épül szennyvíztisztító-telep és épülhetnek készházak Ghánában.
Nem éri el a tízezret sem azon gyerekek száma, akik építőipari szakmát tanulnak, miközben kilencven helyen folyik a képzésük - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Az építőanyag gyártók idén 5-10 százalékos áremeléssel számolnak a további dolgozói béremelések, a fuvarozási díjak és az energia árának jelentős növekedése miatt - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) csütörtökön az MTI-vel.
Az építőipar termelése tavaly novemberben 27,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ami július óta a legélénkebb növekedés - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Folytatódik az építőipari vállalkozások modernizációját támogató program, amelyre jövőre hatmilliárd forint jut; a kiírás várhatóan februárban jelenik meg a kormány honlapján.
Folytatódik az építőipari vállalkozások modernizációját támogató program, amelyre jövőre hatmilliárd forint jut; a kiírás várhatóan februárban jelenik meg a kormány honlapján.
Októberben az építőipari termelés 18,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Az építőipar 2018-ban éves szinten 22 százalékkal bővülhet, jövőre pedig a jelenlegi kilátások alapján további 15 százalékos növekedést érhet el - kommentálták piaci elemzők az építőipar szeptemberi teljesítményéről hétfőn megjelent KSH-jelentést.
