Megtartotta első ülését a Nemzeti Energiaügyi Kerekasztal

Megtartotta első ülését a Nemzeti Energiaügyi Kerekasztal hétfőn Budapesten, amelyet az Egyensúly Intézet, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ), a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége hozott létre - tájékoztatta a MÖSZ hétfőn az MTI-t.

PM: a mai bizonytalan helyzetben kiemelten fontos a párbeszéd az önkormányzatokkal

Napjaink válsága és bizonytalanságai miatt kiemelten fontos a párbeszéd az önkormányzatokkal - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartási szabályozásért, humán és önkormányzati költségvetésért felelős helyettes államtitkára.

A holland kormánypárt nem kötelezi az önkormányzatokat menedékkérők befogadására

A holland kormánykoalíció vezető ereje, a liberális Szabad Demokrata Néppárt (VVD) nem fogja kötelezni az önkormányzatokat, hogy menedékkérőket fogadjanak be, ehelyett arra akar összpontosítani, hogy kevesebb migráns érkezzen az országba.

DK: vissza kell adni az iskolákat az önkormányzatoknak

A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy az állam a fenntartásukra szánt forrásokkal együtt adja vissza az iskolákat azoknak az önkormányzatoknak, amelyek ezt kérik.

LMP: az önkormányzatoknak is biztosítani kell az energiaár-sapkát!

Az LMP követeli annak biztosítását, hogy az önkormányzatok is limitált áron vásárolhassák meg az energiát.

LMP: állami segítséget kell nyújtani az önkormányzatoknak

Az LMP konkrét intézkedéscsomag megvalósítását sürgeti az önkormányzatok megsegítésére a megnövekedett rezsiszámlák miatt.

Egy nemzeti energiacsúcs összehívását szorgalmazza a MÖSZ

Egy nemzeti energiacsúcs összehívását javasolja még a fűtési szezon kezdete előtt a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ).

Az önkormányzatokkal működne együtt az LMP az erdőpusztítás ellen

Az önkormányzatokhoz és vezetőikhez fordul helyi képviselőin keresztül az LMP, közreműködésüket kérve az "erdőpusztítás" megállításában - jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Kanász-Nagy Máté, a párt társelnöke.

Ellenzék: az önkormányzatok kapják vissza szabályozási jogkörüket az épülethálók kihelyezésénél

Az önkormányzatoknak vissza kell kapniuk a reklámfelületként szolgáló épülethálókra vonatkozó szabályozási jogkörüket - mondta Őrsi Gergely (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) II. kerületi polgármester hétfőn.

Önkormányzatok, egyetemek, szervezetek is segítik az Ukrajnából menekülőket

Szállás biztosításával, adománygyűjtésekkel, élelmiszerrel és takarókkal, valamint a felajánlásokat fogadó számlaszámok létrehozásával is segítik az önkormányzatok, oktatási intézmények, szervezetek az ukrajnai háború elől Magyarországra menekülőket.

Turisztikai fejlesztés miatt rövid időre bezár a Jászberényi Állat- és Növénykert

Turisztikai fejlesztés miatt január 31-én bezár a Jászberényi Állat- és Növénykert, a tervek szerint idén március 1-jén nyitja meg kapuit újra a létesítmény - olvasható az állatkert honlapján.

Gárdonyi Géza-emlékévet terveznek idén Egerben

Gárdonyi Géza-emlékévet terveznek idén Egerben az író halálának 100. évfordulója alkalmából - jelentette be pénteken a megyeszékhely polgármestere a 10 éves Kepes Intézet ünnepi sajtóeseményén.