ÁSZ: még 139 önkormányzati társulási intézménynek kell lépéseket tennie a korrupciós kockázatok csökkentéséért

Még 139 önkormányzati társulások által irányított intézménynek kell lépéseket tennie a korrupcióval szembeni védettség megszilárdításáért - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden az MTI-vel.

Párbeszéd: a kormány jobbágysorsba taszítja az önkormányzatokat

A kormány "tartósan jobbágysorsba taszítja" az önkormányzatokat - értékelte Szabó Zsolt, a Párbeszéd elnökségi tagja szerdai online sajtótájékoztatóján azt, hogy a döntéshozók 2022-ben is egy százalékban maximálják a kis- és közepes vállalkozások helyi iparűzési adójának mértékét.

A lakosság és az önkormányzatok segítségét kéri a baglyok költésének elősegítéséért az MME

A lakosság és az önkormányzatok segítségét kéri a baglyok költésének elősegítéséért az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amelynek tájékoztatása szerint műfészkek és költőládák kihelyezésével jelentősen javulnak a lakott településeken élő, rágcsálópusztító madarak életfeltételei.

MSZP: ne egymás kárára támogassák a vállalkozásokat és az önkormányzatokat!

Az MSZP elnökhelyettese azt vélelmezi, hogy az önkormányzatok kárára emelkedik 2022-ben a minimálbér.

Az önkormányzatok 60 ezer eurós uniós támogatásra pályázhatnak fenntartható energetikai programjaikra

Pályázatonként maximum 60 ezer eurós támogatást nyújt a Városokkal városokért (EUCF) nemzetközi projekt azoknak az önkormányzatoknak és önkormányzati társulásoknak, akik beruházási koncepciót dolgoznak ki településük fenntartható energetikai programjaira.

Gyopáros: több mint 7,5 milliárd forintnyi támogatásra pályázhattak a Magyar falu programban önkormányzatok

Több mint 1100 nyertes pályázat keretében, több mint 7,5 milliárd forint támogatást kapnak a kistelepülési önkormányzatok a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely: a kormány elkötelezett a Modern városok program egri fejlesztéseinek megvalósítása mellett

Az építőipari áremelkedések és a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai ellenére a kormány elkötelezett a Modern városok program egri elemeinek hiánytalan, az eredeti műszaki tartalommal történő végrehajtása mellett - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lezárult a budapesti villamos-beszerzési projekt második üteme

Lezárult a budapesti villamos- és trolibusz-beszerzési projekt második üteme, amelynek keretében 26 új CAF-villamos állt forgalomba a fővárosban.

ÁSZ-elnök: nincs rendszerszintű eladósodási kockázat a nagy önkormányzatoknál

A megyei önkormányzatok, a megyei jogú városok, a fővárosi és a fővárosi kerületi önkormányzatok pénzügyi egyensúlya a feladatok és gazdálkodási feltételek lényeges változása nélkül fenntartható, rövid távon rendszerszintű beavatkozást nem igényel.

LMP: egyszemélyi döntések helyett online közgyűlések kellenek az önkormányzatoknál

Az LMP társelnöke szerint a kormánypárti városvezetők visszaélnek a rendkívüli jogrend adta hatalmukkal akkor, amikor eltérve a választói akarattól, egyszemélyi döntéseket hoznak.

PM: 540 milliárd forint volt a központi alrendszer kéthavi hiánya

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 539,7 milliárd forintos hiánnyal zárta az év első két hónapját, ami az egész évre tervezett 1491,2 milliárd forintos hiány 36,2 százaléka - erősítette meg kedden részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

LMP: a kormány folytatja településellenes politikáját

A kormány tovább folytatja településellenes politikáját, az önkormányzatok jogainak szűkítését - mondta az LMP frakcióvezetője szerdai online sajtótájékoztatóján, a településszervezéssel összefüggő törvénymódosítást értékelve.