LMP: az önkormányzatok kezében kell tartani a víziközmű-ágazatot

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy adja meg a víziközmű-ágazatok fejlesztéséhez szükséges forrást az önkormányzatoknak, és ne zsarolja azokat - mondta csütörtöki online sajtótájékoztatóján az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke.

Dukai Miklós: a kormány és az önkormányzatok tevékenysége csak összefogásban lehet eredményes

A kormány és az önkormányzatok tevékenysége csak összefogásban lehet eredményes és sikeres - hangoztatta a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára a Bács-Kiskun vármegyei Szelidi Sport- és Szabadidő Centrum átadásán pénteken.

MSZP: az önkormányzatok kompenzálása mellett lehet hatósági árassá tenni a strandbelépőket

Az önkormányzatok kompenzálását is tartalmazza az MSZP javaslata, amely hatszáz forintban maximálná a szabad vizek melletti fizető strandok esetében a felnőtt belépők árát - mondta az ellenzéki párt pártigazgatója hétfőn.

Önkormányzatok nyerhetnek támogatást az OTP Bank pályázatán

A városi és nagyközségi önkormányzatok, illetve konzorciumaik február 24-ig igényelhetnek vissza nem térítendő, európai uniós hátterű támogatásokat az OTP Bank és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) pályázatán - közölte a pénzintézet az MTI-vel pénteken.

Jobbik: lépjünk túl a pártpolitikán az önkormányzatokban!

A pártérdekeken túlmutató, a helyi ügyeket hatékonyan képviselő politizálás érdekében hirdetett összefogást a jövő évi önkormányzati választásra a Jobbik - hangsúlyozta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Lukács László György, a párt alelnöke, országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője.

Orbán Viktor: megvédjük a magyarországi településeket

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban egyeztetett Szita Károllyal, Kaposvár polgármesterével, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Láng Zsolt: 44 milliárd forint rezsitámogatást kapnak a 10 ezer lakos feletti települések

Negyvennégy milliárd forint kormányzati támogatást kapnak rezsiköltségeikhez a 10 ezer lakos feletti települések és fővárosi kerületek - jelentette be a közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Újabb 11 milliárd forint fejlesztési forrás érkezik Heves megyébe

Újabb, mintegy 11 milliárd forint fejlesztési forrás érkezik Heves megyébe - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a megyei közgyűlés elnöke.

Megtartotta első ülését a Nemzeti Energiaügyi Kerekasztal

Megtartotta első ülését a Nemzeti Energiaügyi Kerekasztal hétfőn Budapesten, amelyet az Egyensúly Intézet, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ), a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége hozott létre - tájékoztatta a MÖSZ hétfőn az MTI-t.

PM: a mai bizonytalan helyzetben kiemelten fontos a párbeszéd az önkormányzatokkal

Napjaink válsága és bizonytalanságai miatt kiemelten fontos a párbeszéd az önkormányzatokkal - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartási szabályozásért, humán és önkormányzati költségvetésért felelős helyettes államtitkára.

A holland kormánypárt nem kötelezi az önkormányzatokat menedékkérők befogadására

A holland kormánykoalíció vezető ereje, a liberális Szabad Demokrata Néppárt (VVD) nem fogja kötelezni az önkormányzatokat, hogy menedékkérőket fogadjanak be, ehelyett arra akar összpontosítani, hogy kevesebb migráns érkezzen az országba.

DK: vissza kell adni az iskolákat az önkormányzatoknak

A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy az állam a fenntartásukra szánt forrásokkal együtt adja vissza az iskolákat azoknak az önkormányzatoknak, amelyek ezt kérik.