BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek novemberben a BKK-jegyellenőrök a rendőrökkel közösen

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai a FÖRI-rendészekkel együttműködve hat járat több mint 45 ezer utasát ellenőrizték novemberben, miközben a megállókat, állomásokat és azok környezetét is vizsgálták.

Rendőrség: a sofőr felelőtlen döntései okozták a halálos balesetet az M3-as bevezető szakaszán

A rendőrségi intézkedés elől menekülő járművezető felelőtlen döntéseinek következménye volt az a baleset, amelynek nyomán két fiatal életét vesztette, hárman pedig megsérültek november 15-én, nem sokkal éjfél előtt az M3-as autópálya budapesti bevezető szakaszán.
Budapesti közösségi közlekedési eszközök ellenőrzése októberben

Budapesti közösségi közlekedési eszközök ellenőrzése októberben

A budapesti rendőrök hat villamos-, egy busz- és egy metróvonalat ellenőriztek a BRFK és a BKK együttműködésének keretében.

Útlezárások lesznek Budapesten a vasárnapi futóverseny miatt

Futóverseny miatt útlezárások lesznek Budapesten vasárnap, a korlátozások főképp a pesti és a budai alsó rakpartokat, valamint a Szabadsághidat érintik - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ismét Kelenföldön tartott nagytakarítást és ellenőrzést partnereivel a BKK

Ismét Kelenföldön tartott nagytakarítást és ellenőrzést partnereivel csütörtökön a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)

Elfogtak három marihuána-kereskedőt Budapesten

Elfogtak három marihuána-kereskedőt a XVI. kerületben, 2,4 kilogramm kábítószert foglaltak le a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Elindult a BRFK és a BKK közös közlekedésbiztonsági akciósorozata

Elindult a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közös közlekedésbiztonsági akciósorozata.

Több mint hatszáz embert igazoltattak a rendőrök egy komplex razzia során Budapesten

A rendőrök egy budapesti komplex ellenőrzés során 625 embert igazoltattak és 11 embert elfogtak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Újabb buszsávellenőrzés

Újabb buszsávellenőrzés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretei között ellenőrizte a buszsávok szabály szerinti használatát 2025. május 5-én és 7-én.

BRFK: nem engedjük, hogy szélsőséges csoportok bárkit megtámadjanak!

A gyülekezéshez és véleménynyilvánításhoz mindenkinek joga van a jogszabályi keretek között, a rendőrség ezt biztosítja, de nem engedi, hogy szélsőséges csoportok bárkit megtámadjanak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BFRK) a kitörés napja kapcsán szerdán a police.hu oldalon.

BKK: januárban 15 járat több mint 33 ezer utasát, megállókat és állomásokat ellenőriztek a rendőrökkel közösen

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is fokozott rendőri és ellenőri jelenléttel folytatódnak a fővárosi járatellenőrzések.

Egy hónap alatt csaknem 53 ezer gyorshajtót mértek a fővárosban

Egy hónap alatt csaknem 53 ezer gyorshajtót mértek be a nemrégiben kihelyezett új sebességmérő kamerák - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.