Uniós bizottság: a magyar gazdaság növekedése 2018-ban is erős marad

A magyar gazdaság növekedése 2018-ban is erős marad, de 2019-ben várhatóan lassulni fog, mivel az építőipar lehetőségei korlátozódnak és a minimálbér-emelkedés változásának hatására a fogyasztás növekedése lassul - közölte az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzésében csütörtökön.

Lassult a gazdasági növekedés az EU-ban és az euróövezetben is

Lassult a gazdasági növekedés az Európai Unió egészében és az euróövezetben is az idei első negyedévben éves és havi összevetésben - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által szerdán kiadott jelentésből, amelyben az első becslés alapján készült adatokat ismertetik.

Frontex: többen érkeznek Törökországból a görög szigetekre

Emelkedik a Törökországból a görög szigetekre szabálytalanul átkelő emberek száma - mondta az európai uniós határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) igazgatója egy keddi német lapinterjúban. Arról is beszélt, hogy 2015 óta erősen csökken a szabálytalan határátlépések száma és sikerült ellenőrzés al

Ifj. Lomnici: hiányoznak az EU költségvetési javaslatának jogi alapjai

Hiányoznak a jogi alapjai az uniós költségvetésből járó források esetleges megkurtításának - mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Bírálják a magyarországi helyzetet az EP költségvetés-ellenőrzési bizottságának véleményében

Komoly bírálatokat fogalmazott meg a magyarországi korrupciós helyzet kapcsán az Európai Parlament (EP) költségvetés-ellenőrzési bizottsága (CONT), amely nagy többséggel szavazta meg szerda délelőtt a témával kapcsolatos véleményét.

Uniós bíróság: egy menekült akkor kaphat kiegészítő védelmet, ha visszatérése esetén veszély fenyegeti

Egy menekült, aki hazájában kínzás áldozatává vált, abban az esetben részesülhet úgynevezett kiegészítő védelemben másutt, ha visszaküldése esetén további veszély fenyegeti, vagy szándékosan megtagadják tőle a fizikai vagy mentális egészségi állapotának megfelelő ellátásokat - foglalt állást az Euró

Európai Bíróság: uniós jogot sért a faritkítás kiterjesztése a bialowiezai erdőben

Uniós jogot sért a lengyel hatóságok döntése, amellyel engedélyezték a faritkítás kiterjesztését a kontinens egyik utolsó érintetlen erdejének számító bialowiezai ősrengetegben - mondta ki kedden az Európai Bíróság.

Szijjártó: Soros György nem akarja elfogadni a magyar választás eredményét

Szijjártó Péter kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azzal kapcsolatban, hogy Soros György megbeszélést folytatott Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével, elmondta, két olyan emberről van szó, akik szélsőségesen bevándorláspártiak.

Nézőpont Intézet: Oroszországnak is el kellene ítélnie a vegyi fegyverek bevetését Szíriában

Oroszországnak is el kellene ítélnie a vegyi fegyverek bevetését Szíriában- mondta Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Uniós külügyminiszterek: az összes érintett fél haladéktalanul szüntesse be a harcokat Dél-Szudánban

Az Európai Unió arra szólítja fel a dél-szudáni konfliktusban érintett összes felet, hogy haladéktalanul szüntesse be a harcokat, és jóhiszeműen vegyen részt a békefolyamatban - közölték az uniós külügyminiszterek hétfőn, Luxembourgban elfogadott állásfoglalásukban.

Uniós külügyminiszterek: az EU támogatja a vegyi fegyverek teljes tilalmát

Az Európai Unió (EU) egyetért és támogatja a vegyi fegyverek teljes tilalmát és a készleteinek felszámolását világszerte, határozottan kiáll azon álláspontja mellett, hogy az ilyen fegyverek használata, beleértve bármely mérgező vegyi anyag fegyverként történő használatát is, mindenhol és minden kör

Súlyosan bírálják a magyarországi helyzetet az EP illetékes bizottságának jelentéstervezetében

Súlyosan bírálják a magyarországi jogállamisági helyzetet az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés tervezetében, amelyet csütörtök reggel ismertettek a testület brüsszeli ülésén.