Július 19-én versenyez a Forma-1-es világbajnokság mezőnye a Hungaroringen - derült ki a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media keddi közleményéből, amely a koronavírus-járvány miatt csak júliusban elrajtoló idény első nyolc versenyhétvégéjét tartalmazza.
Az Egy cserép virág helyett... című magyar dokumentumfilmet vetíti pénteken 19.30 órakor a közszolgálati sportcsatorna az 1994-ben tragikusan elhunyt Ayrton Senna Forma-1-es autóversenyző emlékére.
A Bild értesülése szerint a koronavírus-járvány miatt megtépázott Forma-1-es idényben két futamra is sor kerülhet a Hungaroringen.
A június 28-ra tervezett Forma-1-es Francia Nagydíjat is valószínűleg el kell halasztani, miután Emmanuel Macron államfő hétfőn módosította a tömegrendezvényekre vonatkozó tiltás időpontját.
Rengeteg forgatókönyv létezik a Forma-1-es Magyar Nagydíjra vonatkozóan Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint.
A koronavírus-járvány miatt további sporteseményeket halasztanak el vagy törölnek világszerte, illetve speciális intézkedéseket hoznak.
Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.
Vezetők címmel indul vezetéstechnikai sorozat az M4 Sporton az idei Forma-1-es szezon rajtjáig Wéber Gáborral, a közszolgálati sportcsatorna F1-es közvetítéseinek vezető kommentátorával.
A Magyarországon nevelkedett és a versenyzést magyar licenccel kezdő izraeli Roy Nissany lett a Forma-1-es Williams hivatalos tesztpilótája az idei szezonra.
Szerző: Ancsy
itt:
Bulvár hírek, 18+
Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.
A lengyel Robert Kubica a Forma-1-es Alfa Romeo csapat tartalékpilótája lett.
A Forma-1-es versenyzők közül a monacói Charles Leclerc, míg a csapatok között a Ferrari a legnépszerűbb az autósport iránt érdeklődő magyarok körében, akik más versenysorozatokat is egyre nagyobb számban követnek figyelemmel - derült ki az Autósport és Formula Magazin által elvégzett felmérésből.
