Közel 200 millió dollár gyűlt össze egy csütörtöki brüsszeli donorkonferencián az abortuszról tájékoztatást nyújtó civil szervezetek megsegítésére, amelyek nemrégiben elestek az amerikai szövetségi támogatástól, és így veszélybe került a működésük.
Ki kell szorítani az iszlámot Hollandiából, le kell zárni a határokat a muzulmán országokból érkező migránsok előtt - jelentette ki Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője egy vasárnapi televíziós interjúban.
Ösztöneivel tovább sem bírt, mert átjutott Angliába ahol kalapáccsal támadott a rendőrökre.
Hollandia partjainál épült meg ez a fából készült tengerparti otthon.
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, 18+
A holland parlament a napokban megszavazta a burka betiltását biztonsági okokra hivatkozva.
Belgium átad háromhektárnyi területet Hollandiának a Meuse (Maas)folyó partvonalán - közölte az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán hétfőn.
A 2015. júliusban életbe lépett, nemzetközi védelemre szoruló menedékkérők áttelepítésére vonatkozó mechanizmus keretében elfogadott 22 504 áttelepítésből már 11 852, vagyis a vállalások több mint fele megvalósult - közölte az Európai Bizottság szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében.
A Hollandiában megépült családi otthon vízparton fekszik, egy szikla formájára hasonlítva.
A fényes homokszínű homlokzat tükrözi a táj természetes mivoltát.
A belsőben minimalista bútorokat, hóf...
Az egykor rusztikus épületeket gyönyörű modern villává alakította át az építész csapat.
A régen házként és istállóként funkcionáló épületeket átalakították és integrálták az új és modern épületbe....
Hollandiában épült meg a Deveter House, erős jellegeztes homlokzattal.
Az említett kikötői ipari negyedben épült meg a fiatal pár családi otthona.
Innovatív design és tiszta vonalak, modern te...
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek
A bohókás teremtményt lengyel tyúknak nevezik, noha erről megoszlanak a vélemények.
A lengyel csirke (angolul Buff Laden Chicken, lengyelül Czubatka) állítólag régi beszámolók szerint Hollandiából sz...
Több millió ember látogatja az 5 évente megrendezésre kerülő holland fesztivált.
Hollandia Európa egyik legszínesebb országa, ahol évente több száz rendezvény kerül megrendezésre. A paletta nagyon...