Szakértő: a terrorszervezet továbbra is veszélyt jelent

Az Iszlám Állam továbbra is veszélyt jelent Szíriában, ahol a harcosai elvegyültek a települések lakói között - mondta Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Elfogták Törökországban a terrorszervezet országos parancsnokát

A török hatóságok elfogták és letartóztatták az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet törökországi parancsnokát, Mahmut Özdent - jelentette be kedden Süleyman Soylu török belügyminiszter.

Dzsihadistákat fosztottak meg állampolgárságuktól Belgiumban

Belgiumban az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozott nyolc dzsihadistát megfosztottak állampolgárságától, közülük hetet pedig a népességnyilvántartásból is töröltek - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap csütörtökön.

Terrortámadás megakadályozásáról számolt be Kabard- és Balkárföldről az FSZB

Az Iszlám Állam terrorszervezet egy négyfős csoportjának felszámolásával a rendvédelmi erők tagjai ellen irányuló támadást sikerült megakadályozni a kaukázusi Kabard- és Balkárföldön - közölte szerdán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Hazatérhet és perelhet az Iszlám Állam-tagsága miatt brit állampolgárságától megfosztott nő

Hazatérhet Nagy-Britanniába és brit bíróság előtt követelheti vissza brit állampolgárságát az a fiatal nő, aki öt éve, még gyerekként két barátnőjével Nagy-Britanniából Szíriába utazott, és ott csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez.

Az Iszlám Államtól származó drogokat foglaltak le az olasz hatóságok

Tizennégy tonna amfetamintablettát foglaltak le Salerno kikötőjében, a szállítmány Szíriából érkezett, és egy részét az Iszlám Állam európai harcosainak szánták - jelentette be az olasz pénzügyőrség szerdán.

Terrorcselekményt akadályozott meg Észak-Oszétiában az FSZB

Az Iszlám Állam terrorszervezet egyik követőjének robbantásos merényletét sikerült megakadályozni az észak-oszétiai Vlagyikavkazban - közölte kedden az orosz Szövetség Biztonsági Szolgálat (FSZB) közönségkapcsolat-szolgálata.

Az Iszlám Állam két női tagját ítélték el Belgiumban

Terrorista csoport tevékenységében való részvétel vádjával az Iszlám Állam nevű terrorszervezet korábbi harcosának feleségét egy év felfüggesztett börtönbüntetésre, a szervezet egy másik, Szíriából hazatért női tagját pedig öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Belgiumban.

Migrációkutató: a járvány terrorveszélynek teszi ki Európát

A koronavírus-járvány kiszolgáltatottá teszi Európát az Iszlám Állam nevű terrorszervezet számára - mondta Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Szijjártó: minden Irakban szolgáló magyar katona jól van

Minden Irakban szolgáló magyar katona jól van, a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar folyamatosan figyelemmel kíséri a kialakult súlyos helyzetet, és kész haladéktalanul végrehajtani bármilyen olyan műveletet, amelyet az Iszlám Állam elleni globális koalíció vezetői szükségesnek tartanak.

Elítéltek egy Boszniába visszatért dzsihadistát

Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek pénteken egy 24 éves dzsihadistát, aki áprilisban tért vissza Bosznia-Hercegovinába, korábban pedig Szíriában harcolt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet soraiban.

Pert indítottak a belga állam ellen, amiért kiskorúak Szíriába távozhattak

Pert indított egy anya a belga állam ellen, mert kiskorú fiát nem tartóztatták fel a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, amikor középiskolás osztálytársával útnak indultak, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez csatlakozzanak.