A kiemelkedő szakmai munka erősítésére Közbeszerzési Nívódíjat alapított a Közbeszerzési Hatóság, az elismerést 2018-tól minden évben átadják - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
Tavaly több mint 8800 közbeszerzési eljárást írtak ki, 3457 milliárd forint értékben, szemben az egy évvel korábbi 2000 milliárd forintos összeggel - mondta Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Erősödött tavaly a verseny a közbeszerzési pályázatoknál, ahol továbbra is teljes az átláthatóság az Európai Bizottság értékelése szerint - mondta Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke kedden a hivatal évértékelő sajtótájékoztatóján.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Sikeresnek ítélte a korrupcióellenes fellépést a jegybank, a számvevőszék, illetve a Közbeszerzési Hatóság vezetője, egyúttal hangsúlyozták az intézményi összefogás erősítését a korrupcióellenes együttműködési megállapodás aláírásának hatodik évfordulóján tartott rendezvényen hétfőn, Budapesten.
A magyar Közbeszerzési Hatóság (KH) kezdeményezésére nemzetközi együttműködési szándéknyilatkoztatot írtak alá a visegrádi négyek (V4), valamint Horvátország, Macedónia és Szerbia társszervezeteil - jelentette be Rigó Csaba Balázs, a KH elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Közbeszerzési Hatóság tavaly 14 127 eredményes közbeszerzési eljárást bonyolított le, 1931,6 milliárd forint összértékben - közölte a hatóság kedden az MTI-vel, miután az Országgyűlés gazdasági bizo...
Új szaktanácsadói rendszer jön létre a közbeszerzési eljárások ellenőrzésére - mondta Császár Dániel Gergely közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkár kedden az M1 aktuális csatornán.
...
Az idei első kilenc hónapban 9884 közbeszerzés volt Magyarországon, ami éves összevetésben 11,3 százalékos csökkenést jelent, és a közbeszerzések értéke is csökkent.
Az év végére azonban az uniós f...