Végrehajtót és közjegyzőt ítéltek fegyházra vesztegetés és okirat-hamisítás miatt

Egy bírósági végrehajtót négy év, egy közjegyzőt pedig három év fegyházra ítéltek vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt - tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék szerdán az MTI-t.

Repülőgépen csempésztek gyerekeket Athénből Budapesten át

Embercsempészés és közokirat-hamisítás gyanúja miatt elfogott a budapesti Repülőtéri Rendőri Igazgatóság egy iraki férfi és egy szír nőt, akik más nevére kiállított útlevéllel utaztattak gyerekeket, két fiút és két lányt.

Meghamisított jegyzőkönyv miatt emeltek vádat egy zalai jegyző ellen

Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek egy kistelepülés jegyzője ellen, aki meghamisította egy önkormányzati ülés jegyzőkönyvét - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Egy amerikai producert megkárosító csalókat ítéltek el Szegeden

Egy angol-amerikai filmproducert 437 ezer dollárral megkárosító csalókat ítélt három év négy hónap, illetve három év két hónap börtönre a Szegedi Törvényszék kedden.

Azzal gyanúsítanak egy bírót, hogy parkolási engedéllyel élt vissza

Közokirat-hamisítással gyanúsítottak meg egy bírót, aki más nevére szóló mozgáskorlátozott parkolási engedélyt használt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön.

Vádat emeltek egy álnevet használó algériai migráns ellen

Közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség egy algériai férfi ellen, aki hamis tartózkodási engedéllyel igazolta magát, és korábban több eljárásban is álnevet használt - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.