Peking szerint Kína terrorizmusellenes küzdelméből űz gúnyt az ujgurokkal kapcsolatos amerikai törvénytervezet, amely ráadásul súlyos beavatkozást jelent Kína belügyeibe.
A várakozásoknak megfelelően elfogadta a kínai parlament a múlt pénteken ismertetett, Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet csütörtökön.
Online rendszert indít el Kína az új koronavírus globális terjedésének előrejelzésére - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség a projektet vezető kutatók közlésére hivatkozva.
Hivatalosan megnyitották Pekingben Kína egyik legfontosabb politikai rendezvényét csütörtökön, miután az új koronavírus-járvány miatt az ülésszakot az eredetileg tervezett, márciusi időpontról több mint két hónappal későbbre halasztották.
Kína újabb amerikai termékeket mentesít a pótvámok alól - derült ki a kínai kormányzat vámügyi bizottságának kedden közzétett közleményéből.
Hiba történt Kína kísérleti űrhajójának szerdai visszatérésekor - írja a kínai űrkutatási ügynökség közlésére hivatkozva a China Daily című pártlap.
A Global Times című kínai lap hétfői vezércikke szerint alaptalanul rágalmazta Pekinget Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, amikor előző nap ismételten úgy nyilatkozott, hogy egy kínai laboratóriumból szabadult el a világjárványt okozó új koronavírus.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Jelentős mennyiségű egészségügyi védőfelszerelés érkezett hétfőn Kínából a budapesti Rail Cargo Terminal-Bilk állomásra, és már elindult a következő vasúti szerelvény is a távol-keleti országból.
Oroszországban a hétfőn közölt adatok szerint 87 ezer fölé emelkedett a nyilvántartott koronavírusos esetek száma, ami több mint háromezerrel meghaladja a kínai fertőzések számát.
Peking hűen kitart a nukleáris próbarobbantások moratóriuma mellett - közölte a kínai külügyminisztérium csütörtökön, miután az Egyesült Államok titkos nukleáris tesztek elvégzésével gyanúsította meg Kínát.
Súlyos károkat okozott az új koronavírus-járvány a kínai légi közlekedésben, miután a különböző utazási korlátozások miatt a légitársaságok kénytelenek voltak jelentősen lecsökkenteni járataik számát, a megbetegedés miatti félelmek pedig a keresletre is hatással voltak.
Több mint öt hete nem látott szintre emelkedett az új fertőzöttek napi száma Kínában, ahol szigorú korlátozásokkal és óvintézkedésekkel igyekeznek kivédeni a koronavírus-járvány második hullámának kialakulását.