Peking szabályozná a nagy energiaigényű adatközpontok és 5G állomások építését

A nagy energiaigényű adatközpontok építésének szabályozását írná elő Peking a helyi kormányzatok számára egy szerdán kiadott tervezetben Kína szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos céljainak elérése érdekében.

A China Evergrande ismét a törlesztési csőd közelébe került

Ismét a törlesztési csőd veszélye fenyegeti az eladósodott China Evergrande kínai ingatlanfejlesztőt, miközben a kínai ingatlanpiac likviditási gondjai közepette egy másik kínai fejlesztő már többedszer mulasztotta el adósságai kifizetését.

Kína visszalépett

Kína nem indítja egyetlen versenyzőjét sem a kedden kezdődő súlyemelő-világbajnokságon.

Peking tiltakozik az amerikai kongresszusi küldöttség tajvani látogatása miatt

Peking tiltakozását fejezte ki pénteken amiatt, hogy az amerikai kongresszus öttagú delegációt küldött Tajvanra, amelyet Kína saját területének tekint.

Kína saját szükségletei szerint szabadítja majd fel nyersolajtartalékait

Kína saját szükségletei szerint szabadítja majd fel nyersolajtartalékait - közölte Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.

A Kína területén felfedezett, legrégebbi, csontból készült eszközt találhatták meg régészek

Régészek egy csaknem 99 ezer éves, elefántcsontból készült ásót találtak egy őskőkorszaki lelőhelyen a kelet-kínai Santung tartományban - számolt be szerdán a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Több mint négy évtizedes mélypontra csökkent a születési arány tavaly Kínában

Az ezer lakosra jutó születések száma az elmúlt 43 év legalacsonyabb szintjére csökkent tavaly Kínában, tovább fokozva az elöregedő társadalom hatásai miatti aggodalmakat.

Hszi: Kína nem akar uralkodni a délkelet-ázsiai országok felett

Kína nem akar uralkodni Délkelet-Ázsia fölött vagy zsarnokoskodni kisebb szomszédaival - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök.

Peking: a kínai elnök a békés együttélést jelölte ki a kínai-amerikai kapcsolatok egyik céljaként

Hszi Csin-ping kínai elnök a békés együttélést és a mindkét fél számára előnyös együttműködést jelölte ki az amerikai-kínai kapcsolatok céljaként azon az egyeztetésen, amelyet pekingi idő szerint kedd reggel videókapcsolaton keresztül folytatott Joe Biden amerikai elnökkel.

Októberben hatodik hónapja csökkent az autóeladás Kínában

Kínában októberben már a hatodik egymást követő hónapban csökkent az autóeladás éves összevetésben az ágazati termelést visszavető, nemzetközi chiphiány miatt.

Újabb, eladósodott kínai ingatlanfejlesztő kérte részvényei kereskedésének felfüggesztését

A China Evergrande Group után egy újabb eladósodott kínai ingatlanfejlesztő, a Kaisa Group kérte részvényei kereskedésének felfüggesztését pénteken a hongkongi tőzsdén, miután egy nappal korábban egyik leányvállalata elmulasztotta dollárkötvényei után járó, esedékes kamatok kifizetését.

Peking elutasítja a Pentagon kínai atomfegyverekről szóló jelentését

Peking csütörtökön elutasította a Pentagon, az amerikai védelmi minisztérium jelentését, miszerint Kína a várakozásokat meghaladó ütemben bővíti nukleáris robbanófejei számát.